Nekiálltak edzeni, mégsem fogytak

Az Arizona Egyetem kísérletében résztvevők hiába kezdtek el rendszeresen mozogni, mégsem fogytak. Merthogy az edzés önmagában még nem diéta.


Az Arizona Egyetem kísérletében résztvevők hiába kezdtek el rendszeresen mozogni, mégsem fogytak. Merthogy az edzés önmagában még nem diéta.

Az Arizona Egyetemen egy olyan 12 hetes programot állítottak össze, mellyel kifejezetten olyanokat akartak rávenni a rendszeres testmozgásra, akik a program kezdetéig egyáltalán nem sportoltak. Bár a tanulmány arra is kíváncsi volt, hogyan változik a résztvevők súlya, fontos kihangsúlyozni, hogy az edzésterv csak arra irányult, hogy megkedveltessék a jelentkezőkkel a rendszeres sportot, és nem diétának szánták.

A részvevők enyhe túlsúllyal küzdő, mozgáshiányos nők voltak. A program első hónapjának végén végzett tesztek egyértelműen kimutatták, hogy sokkal fittebbek, mozgékonyabbak lettek a résztvevők. Ám 70%-uk felszedett pár kilót a négy hét alatt és nem izomból, hanem zsírból. A kísérletet végző kutatócsoport nem befolyásolta a nők étkezési szokásait, ám a kérdőívek kitöltése után kiderült, hogy a résztvevők a rendszeres testmozgással párhuzamosan elkezdtek egy kicsit többet enni. Azt gondolták, a sport miatt többet megengedhetnek maguknak, épp ezért fogyást csak az első hónap után értek el, amikor tudatosabban kezdtek el étkezni.

A kutatás vezetője, Glenn Gaesser azonban kiemelte: „Az, hogy a mozgás miatt az összes, programban résztvevő nő egészségesebb, fittebb lett, már önmagában nagy eredmény – még akkor is, ha fogyni nem sikerült, a rendszeres edzés létszükséglet.”

Címkék: