Profilom 2018. február 25. Vasárnap - Géza

A világ legboldogabb 5 kilométere testközelből


2013. szeptember 29-én, Budapesten megrendezték Magyarország első Color Runját. Az esemény nagyon népszerű külföldön, és a vasárnapi tömegből ítélve: nálunk is. Benyomások, észrevételek és bennfentes információk a bolondos futásról egy color runnertől.


Miben más vajon a Color Run, mint egy egyszerű, mezei futóverseny?!

Először is abban, hogy ez nem verseny. Senkit nem érdekel, mennyi idő alatt futod le a kilométereket, mennyire csatakosan ugrod át a célvonalat, vagy ki volt az első befutó. A mozgás öröme, a színek és vidámság napja ez, megbolondítva egy kis őrülettel és figyelemfelkeltéssel.

 

A színek és a sport szilárd rajongójaként kötelességemnek éreztem, hogy részt vegyek valamin, ami ennyire új és nagyszerű. Többek közt azért tartom elképesztően nagy dolognak ezt a kezdeményezést, hiszen a Color Run minden vonzerejével képes arra, hogy megmozgasson olyan embereket is, akik a nagyvárosi, passzív életmód rabjai. 

 

Mindezek tudatában izgatottan érkeztem a helyszínre, ahol futótársaim terebélyes csoportja verődött össze rajtszámra, regisztrációs csomagra, vagy egy csinos tüllszoknyára várva. A regisztráció és a rajt közti – meglehetősen hosszú – időt a Music FM volt műsorvezetője, Fittikém és DJ Najah Cole töltötték ki. Egy öt kilométeres táv megtétele előtt illik bemelegíteni, amelyre egy nagy közös zumbaedzés gondoskodott. A latinos ritmusok, a tömeg és a levegőbe – és egymásra – hajított színes por hatására a hangulat egyre fenomenálisabbá vált, a rajtnál sorakozva a tömeg megbolygatott méhkas módjára zúgott. 

 

A pálya minden kilométerén a futókat egy színes kapu várta, ahol a lelkes szervezők óriási méretű borsszórókkal festették adott színűre a résztvevőket. És bár a kapuk nem megfelelően voltak elrendezve – egy szakaszon túl sűrűn -, mindenki boldogan öltötte fel a tarka rajzfilmfigura jelmezt. 


Kritikus szemmel nézve a szervezés hagyott némi kívánnivalót maga után. Példának okáért, biztos vagyok benne, hogy a pálya nem volt öt kilométer hosszú volt. De kárpótoljtak az ide-oda cikázó apróságok, akiknek térdig ért a legkisebb méretű póló is, a kézen fogva közlekedő családok, és a Csemete alapítvány gyermekei, akik tolószékben is részt vettek az eseményen. Azt mondom, kell ennyi őrület a világba – ha nem több!


Én biztosan ott leszek tavasszal, a következő Color Runon is!


A fotókért köszönet Jakal Györgynek.

 

Írta: Nagy Kitti
További cikkek a szerzőtől
 Facebook