Hogyan közöljük a hírt a gyermekünkkel: válunk?
- írta: Spatrend Online
- 2013.02.26
Ennek a kérdésnek általában igen nagy jelentőséget tulajdonítunk. Hogyan mondjam el? ─ kérdezi tőlem sok válófélben lévő szülő. Fontos megérteni, hogy itt nem azon van a hangsúly, miképpen mondjuk el. Nem a szavakon, sokkal inkább a szavainkat kísérő gesztusokon, érzelmeken van a hangsúly. Ez az, amire a gyerekeknek “kihegyezett antennáik” vannak.Van néhány általános szabály azonban, amit nem árt szem előtt tartanunk.1. Soha ne közöljük a gyerekkel a hírt hirtelen felindulásból, dacból vagy méregből! Ne a düh, a saját frusztrációnk legyen a beszélgetés kiváltó oka. Fontos, hogy amikor sort kerítünk erre a beszélgetésre, a lehetőségekhez mérten nyugodtak, higgadtak legyünk. Meg kell értenünk, hogy gyermekeink a mi negatív érzéseinktől nem képesek függetleníteni magukat, hiába nem rájuk irányulnak azok. Ha úgy érezzük, hogy a partnerünk iránti negatív érzések befolyásolnák a mondanivalónkat, inkább halasszuk el a beszélgetést! 2. Ha lehet, mindkét szülő legyen jelen a hír bejelentésénél, de ekkorra már ne legyenek elvarratlan szálak, amelyek esetleg vitába, veszekedésbe torkollhatnának. Mindig tisztelettel, higgadtan beszéljünk egymással is, ne csak a gyerekkel! Fontos, hogy ne mondjunk egymásnak ellent: közösen, együtt lépjünk fel, ezáltal is erősítve a gyermekben, hogy nem szükséges állást foglalnia, hiszen mindkét szülőjét továbbra is ugyanúgy szeretheti, ahogyan eddig tette.3. Készüljünk fel a beszélgetésre! Előzetesen tárgyaljuk meg a párunkkal, mely témákat szeretnénk érinteni, és mik azok, amiket szeretnénk elkerülni a gyerekkel való beszélgetés során.4. Amit mindenképpen el kell mondanunk a gyereknek az az, hogy az ő életét miként fogja befolyásolni a mi döntésünk. Mi fog változni? Mi marad a régiben? Ki fog költözni és hová? Milyen lesz a gyerek és a távozó szülő kapcsolata, hol, mikor, milyen időközönként fognak majd találkozni?Milyen változásokkal kell számolnia a gyereknek családon kívül, szükséges-e az iskolaváltás? Figyeljünk a gyerek reakcióira. Várjunk, amíg előáll a kérdéseivel, és válaszoljuk meg azokat őszintén. Ez abban is segít, hogy megismerjük a gyermek aggodalmait, kétségeit, gondolatait, és ennek megfelelően tudjuk majd irányítani a beszélgetést. 6. Mindig arra törekedjünk, hogy a lehető legkevesebb változást indukáljuk a gyermek életében. Ha lehetséges, ne költözzünk, ne kelljen óvodát, iskolát váltani, ne kelljen elveszítenie a barátait, kortárs kapcsolatait. 7. A kevesebb néha több ─ ezt az elvet használjuk, amikor a válás okairól beszélünk. A sablon megoldásokat (pl. „apa meg anya már nem szereti egymást”) a gyerekek nagy része, főleg egy bizonyos kor alatt, egészen egyszerűen nem érti meg, nem tudja hova tenni. Próbáljuk azt hangsúlyozni, ami továbbra is összeköt, ne azt, ami elválaszt. A gyerekek sokszor beérik a szűkszavúbb magyarázattal, ha abban biztosnak, egységesnek látja a szülőket. Nem szükséges minden apó részletbe beavatni a gyereket!8. Szigorúan tilos a másik szülő ellen hangolni a gyereket, szidni a volt partnert, áskálódni! Nem jó ötlet továbbá koalíciót kialakítani a gyerekkel a másik ellen, hibáztatni, negatív megjegyzésekkel illetni a szülőtársat. Soha, egyetlen pillanatra se felejtsük el, hogy a gyermekünk édesapjáról, édesanyjáról beszélünk. Bármilyen nehéz is ez a helyzet, mi vagyunk a felelősek gyermekünk nemcsak testi, de lelki egészségéért is.A lényeg tehát az, hogy a beszélgetés alatt szavaink, tetteink és érzelmeink egyensúlyban legyenek egymással. Ezen múlik, hogy hogyan dolgozza fel gyermekünk a válás tényét és az azzal járó változásokat az életében. A legfontosabb, hogy továbbra is érezze mindkettőnk támogatását és szeretetét, és biztonságban tudhassa magát lelki, érzelmi és anyagi téren is.
Ennek a kérdésnek általában igen nagy jelentőséget tulajdonítunk. Hogyan mondjam el? ─ kérdezi tőlem sok válófélben lévő szülő. Fontos megérteni, hogy itt nem azon van a hangsúly, miképpen mondjuk el. Nem a szavakon, sokkal inkább a szavainkat kísérő gesztusokon, érzelmeken van a hangsúly. Ez az, amire a gyerekeknek “kihegyezett antennáik” vannak.
Van néhány általános szabály azonban, amit nem árt szem előtt tartanunk.
1. Soha ne közöljük a gyerekkel a hírt hirtelen felindulásból, dacból vagy méregből! Ne a düh, a saját frusztrációnk legyen a beszélgetés kiváltó oka. Fontos, hogy amikor sort kerítünk erre a beszélgetésre, a lehetőségekhez mérten nyugodtak, higgadtak legyünk.
Meg kell értenünk, hogy gyermekeink a mi negatív érzéseinktől nem képesek függetleníteni magukat, hiába nem rájuk irányulnak azok. Ha úgy érezzük, hogy a partnerünk iránti negatív érzések befolyásolnák a mondanivalónkat, inkább halasszuk el a beszélgetést!
2. Ha lehet, mindkét szülő legyen jelen a hír bejelentésénél, de ekkorra már ne legyenek elvarratlan szálak, amelyek esetleg vitába, veszekedésbe torkollhatnának.
Mindig tisztelettel, higgadtan beszéljünk egymással is, ne csak a gyerekkel! Fontos, hogy ne mondjunk egymásnak ellent: közösen, együtt lépjünk fel, ezáltal is erősítve a gyermekben, hogy nem szükséges állást foglalnia, hiszen mindkét szülőjét továbbra is ugyanúgy szeretheti, ahogyan eddig tette.
3. Készüljünk fel a beszélgetésre! Előzetesen tárgyaljuk meg a párunkkal, mely témákat szeretnénk érinteni, és mik azok, amiket szeretnénk elkerülni a gyerekkel való beszélgetés során.
4. Amit mindenképpen el kell mondanunk a gyereknek az az, hogy az ő életét miként fogja befolyásolni a mi döntésünk. Mi fog változni? Mi marad a régiben? Ki fog költözni és hová? Milyen lesz a gyerek és a távozó szülő kapcsolata, hol, mikor, milyen időközönként fognak majd találkozni?
Milyen változásokkal kell számolnia a gyereknek családon kívül, szükséges-e az iskolaváltás? Figyeljünk a gyerek reakcióira. Várjunk, amíg előáll a kérdéseivel, és válaszoljuk meg azokat őszintén. Ez abban is segít, hogy megismerjük a gyermek aggodalmait, kétségeit, gondolatait, és ennek megfelelően tudjuk majd irányítani a beszélgetést.
6. Mindig arra törekedjünk, hogy a lehető legkevesebb változást indukáljuk a gyermek életében. Ha lehetséges, ne költözzünk, ne kelljen óvodát, iskolát váltani, ne kelljen elveszítenie a barátait, kortárs kapcsolatait.
7. A kevesebb néha több ─ ezt az elvet használjuk, amikor a válás okairól beszélünk. A sablon megoldásokat (pl. „apa meg anya már nem szereti egymást”) a gyerekek nagy része, főleg egy bizonyos kor alatt, egészen egyszerűen nem érti meg, nem tudja hova tenni.
Próbáljuk azt hangsúlyozni, ami továbbra is összeköt, ne azt, ami elválaszt. A gyerekek sokszor beérik a szűkszavúbb magyarázattal, ha abban biztosnak, egységesnek látja a szülőket. Nem szükséges minden apó részletbe beavatni a gyereket!
8. Szigorúan tilos a másik szülő ellen hangolni a gyereket, szidni a volt partnert, áskálódni! Nem jó ötlet továbbá koalíciót kialakítani a gyerekkel a másik ellen, hibáztatni, negatív megjegyzésekkel illetni a szülőtársat. Soha, egyetlen pillanatra se felejtsük el, hogy a gyermekünk édesapjáról, édesanyjáról beszélünk. Bármilyen nehéz is ez a helyzet, mi vagyunk a felelősek gyermekünk nemcsak testi, de lelki egészségéért is.
A lényeg tehát az, hogy a beszélgetés alatt szavaink, tetteink és érzelmeink egyensúlyban legyenek egymással. Ezen múlik, hogy hogyan dolgozza fel gyermekünk a válás tényét és az azzal járó változásokat az életében. A legfontosabb, hogy továbbra is érezze mindkettőnk támogatását és szeretetét, és biztonságban tudhassa magát lelki, érzelmi és anyagi téren is.
