Profilom 2017. június 23. Péntek - Zoltán

„Reggelre minden megváltozott, a krém teljesen beszívódott, szinte feltöltötte az arcomat!”


Az internet kifürkészhetetlen útjainak hála találkoztam először a !QMS Medicosmetic termékeivel, illetve a leírásaival. Annyira jókat írnak róluk, és a sebészorvosként dolgozó alapító története annyira meggyőző, hogy én is ki akartam próbálni. Erre egy, a !QMS Szépségszalon által kínált termékminta adott lehetőséget.

A kezelések és az otthon használható készítmények árkategóriája is megnehezítik az impulzív vásárlást, de a személyes tapasztalatot nem helyettesíti semmilyen részletes leírás, ezért nagyon megörültem, amikor – az állandóan böngészett honlapon – azt láttam, hogy ingyenes termékmintát kínálnak az Ion Skin Equalizer szérumból. Ez az egyik legígéretesebb termék, így le is csaptam a lehetőségre, és boldog mosollyal vittem haza a cuki kis csomagot.

A szett két komponenst tartalmaz: a szérumot és egy arckrémet. Először a szérumot kell a megtisztított arcra felvinni, majd ezután következik a krém. A kezelést estére ajánlják – az első használat után arra is rájöttem, hogy miért.

Első lépésként arcmosást és egy kis bőrradírt vetettem be a saját készítményeimmel, hogy a krémek a tiszta arcomon fejthessék ki hatásukat. A bőrömet szárazra töröltem és felfújtam a szérumot. Ez ugyanis egy szpré, aminek segítségével felvittem az arcra (a szemet kihagyva) a szérumot és enyhén bemasszíroztam. A szérum egy folyékony, könnyű és gyorsan felszívódó készítmény, ami pár pillanatra enyhe égő érzést hagyott maga után. Nem volt kifejezetten kellemetlen, és mire elkezdtem volna aggódni, már el is múlt. Erre a hatásra egyébként fel is hívják a figyelmet a dobozon is. Állítólag azért alakul ki, mert a bőr polaritása megváltozik, hogy az ezután felvitt krém a bőr ellenállása nélkül már egyenesen a mélybe jusson.

Az égő érzés elmúltával felkentem tehát a krémet, ami kellemes illatú és nem túlzottan zsíros hatású. Könnyű volt eldolgozni a bőrön. Érdekes módon azonban a krém nem szívódott fel azonnal, még órákkal a felkenést követően is éreztem és láttam a bőrömön. (Anyukámnak erről egészen más volt a tapasztalata, az ő élményét itt olvashatod.) Bár nem azért éjszakai krém, mert így akarják elérni, hogy a felkenése után már ne menjünk emberek közé, hanem mert az éjszaka lezajló természetes bőrmegújulást hatékonyan segíti, én azért mindenkinek azt javaslom, hogy tartsa be ezt az utasítást.

Reggelre mindez megváltozott, a krém teljesen beszívódott, szinte feltöltötte az arcomat, ami már nem csillogott és tapintásra is száraz, de nem kiszáradt volt. A ráncok picit halványabbak, a kontúrok valamivel élesebbek lettek, és összességében is valahogy egészségesebbnek tűnt a bőröm. Azt kell mondanom, hogy hozta azt, amit ígért: feszességet, üdeséget. Mindezt igényes csomagolásban és kellemes illattal párosítva. Meggyőző kombináció.

Ha szeretnéd te is kipróbálni az Ion Skin Equalizert, itt igényelhetsz termékmintát.

Csatlakozz te is a QMS Medicosmetics készítményeket boldogan használók táborához, és legyen a QMS a Te sikertörténeted is!

Írta: Peitli Csilla
További cikkek a szerzőtől
 Facebook