Hogyan grillezz rákot?

A rákok gyorsan, alig pár perc alatt átsülnek, ezért könnyű és hálás alapanyagok. Pár dolgot azonban muszáj betartani, ha finom, jól elkészített és egészségre ártalmatlan rákokat szeretnél lekapkodni a grillről.


A rákok grillezésénél nem is annyira a sütés, mint inkább a helyes előkészítés az igazi kihívás. Persze az ennek szükségessége nagyban függ attól, hogy milyen rákot szeretnél sütni, hogy már eleve milyen feldolgozottsági állapotban sikerült beszerezned az alapanyagot.

A konyhakész példányokkal tulajdonképpen nincs is dolgod, de a frissen kapható rákok többsége még nem esett át semmilyen kezelésen. Ezt neked otthon kell megtenned, ami nem kis munkát jelent az apró rákok tömegének esetében. Az egyik legfontosabb feladat a páncél és a lábak eltávolítása. Sütés előtt jóval könnyebb tőlük megválni, és szebben is mutat, mintha a vendégeknek kell a tényárjukon pucolni az elkészült rákokat.

Ezután jöhet a tápcsatorna eltávolítása, ami sokkal könnyebb folyamat annál, mint ahogy hangzik. A rák külső ívénél látszódó vékony sötét csíkról van szó, amit valójában egyben el lehet távolítani. Ehhez egy vékony, éles késsel ejts bemetszést a gerinc mentén, majd kézzel óvatosan húzd ki a tápcsatornát.

A jól átsütött ráknál ennek bent hagyása sem okozhat semmilyen egészségügyi problémát, de biztonságosabb és látványnak is szebb, ha sütés előtt ezt is eltávolítod. A vágás nyomán keletkezett kis zsebbe ráadásul tölthetsz plusz fűszereket, fűszervajat, egyéb ízesítőket, ami még finomabbá teszi majd az elkészült ételt, mintha csak külső bedörzsölést használnál.

extra tipp:

Különösen akkor válik hasznossá a plusz ízesítés a kis zsebekben, ha a páncélt mégis fent hagyod a sütéshez. Sokak szerint a páncélban való sütés mélyebb, gazdagabb ízeket csalogat elő a rákokból, így rengeteg helyen eleve így készítik ezt a fogást.

A grillezés előtt az elkészített rákocskákat érdemes nyársra húzni, ez könnyebb kezelhetőséget tesz lehetővé. Ráadásul, ha hosszában fűzöd fel őket, akkor a sütés közbeni bepöndörödést is kiküszöbölheted. Ugyanakkor a bepöndörödés jól látható jele a sütés folyamatának, akárcsak a rák színének változása.

A megfelelő sütési hossz igen sarkalatos pontja a rák elkészítésének, a túlsütés mindenképpen kerülendő, ha nem akarsz gumiszerű állagot. Közepes hőfokon épp ezért elég csak addig sütni őket, míg eredeti színüket mindenhol teljesen el nem veszítik. Ekkor rögtön levéve a grillről, tálalhatóak is.