A gyümölcs és a csirke mindig is jó páros alkottak, ami ennél a grillezett csirkeszárnynál is bebizonyosodik. Érdemes belőle nagy adagot készíteni.

Csípős barackos csirkeszárnyak

Elkészítési idő: 40 perc
Nehézség: 4

Csípős barackos csirkeszárnyak

írta: Peitli Csilla

Hozzávalók:

  • 1,5 kg csirkeszárny
  • 120 g barack lekvár
  • 2 ek Worcestershire szósz
  • 2 ek barna cukor
  • 1 ek szójaszósz
  • 1 ek mustár
  • 1 ek só
  • 2 kk bors
  • 2 gerezd fopkhagyma
  • 1 kk paprika
  • fél kk cayenne bors
  • negyed kk gyömbér

Elkészítés:

  1. Melegítsük elő a grillt közepes/magas hőfokra. (Ha van füstülő edényünk tegyünk bele gyümölcsfát és tegyük be a grillbe, hogy elkezdhessen füstölni.
  2. Közben egy nagyobb edényben keverjük össze a lekvárt, a Worcestershire szósszal, a cukorral, a szójával, a mustárral, a sóval, borssal, a zúzott fokhagymával, a paprikával, a cayenne borssal és a gyömbérre.
  3. Az elkészített mártás felét tegyük egy kisebb tálba, és a maradékba jól forgassuk meg az előkészített és ketté vágott csirkeszárnyakat. Hagyjuk állni  percig és már mehetnek is fel a grillre, ha a fa elkezdett füstölni.
  1. Zárt tető alatt süssük a szárnyakat 20-25 percig, időnként forgassunk rajtuk egyet.
  2. Amikor megpirul a csirke külseje, vegyük le és a maradék páccal kínáljuk.