Egészséges, és a megszokottól kicsit eltérő köret, ami egy mártogatóssal akár önálló fogás is lehet.

Fokhagymás grillezett édesburgonya

Elkészítési idő: perc
Nehézség: 2

Fokhagymás grillezett édesburgonya

írta: Peitli Csilla

Hozzávalók:

  • 6 db édesburgonya
  • 5 ek olívaolaj
  • 6 gerezd fokhagyma
  • fél kk chili
  • 2,5 ek só
  • 1 kk kakukkfű

Elkészítés:

  1. A burgonyákat hámozzuk meg, majd tegyük hideg vízbe két evőkanál sóval és negyed óra alatt főzzük kicsit elő. Nem szabad teljesen puhára főzni! Szűrjük le, és tegyük félre hűlni.
  2. A grillt melegítsük elő magas hőfokra.
  3. Közben egy kisebb serpenyőben hevítsünk fel 2 evőkanál olajat, majd pirítsuk meg a zúzott fokhagymát, a chili pelyhet és a kakukkfüvet. Vegyük le a melegről.
  4. A krumplit vágjuk fel. Először félbe, majd a felehet még 3-4 hasábra (ízlés szerint más formát is választhatunk persze).
  5. A maradék olajjal kenjük le a szeleteket, picit sózzuk a krumplit, majd süssük a grillen aranybarnára. 5-6 perc alatt megpiríthatjuk az édesburgonya minden oldalát.
  6. Utolsó lépésként a grillről levett krumplit forgassuk bele a fokhagymás-kakukkfüves olajba, és kínálhatjuk is.