Tudja mi az a power nap?

Úgy terveztük, hogy staycation napunkat természetesen egy kis ebéd utáni lustálkodással fogjuk folytatni. Szerintünk kár lenne bevonulni a hálószobába egy kis szundításra, inkább maradjunk a teraszon vagy a kertben, hogy élvezhessük a jó levegőt és a természet hangjait.


A szakértők egyöntetűen egyetértenek abban, hogy egy 20-30 perc hosszú napközbeni alvás beiktatása – úgy nevezett power nap vagy magyarul szundítás – rengeteg pozitív hatással bír szervezetünkre: nem csak frissebbnek és kipihentebbnek fogjuk magunkat érezni, de figyelmünk és memóriánk is jobban fog működni tőle. Ráadásul a legújabb kutatások szerint azoknál, akik rendszeresen beiktatnak egy-egy rövidke alvást a napirendjükbe kisebb eséllyel alakulnak ki szív- és érrendszeri problémák is. Arra mindenképpen figyeljünk, hogy 20-30 perc után valóban keljünk fel – állítsunk be akár ébresztőórát is – mert ha már a mélyalvási fázis alatt kell felébrednünk, akkor sokkal kialvatlanabbnak és fáradtabbnak érezhetjük magunkat, mint amikor lefeküdtünk.

A szabad levegőn eltöltött szunyókálás pedig még több jótékony hatással bír: egész testünkre és lelkünkre pozitívan hat. Azt mondanunk sem kell, hogy természetesen csak árnyékos helyen pihenjünk, hiszen a nyári nap sugarai akár percek alatt is képesek megégetni bőrünket. Válasszunk egy kellemesen árnyas helyet a napernyőnk vagy napvitorlánk alatt és dőljük le egy kicsit. Szüksége lesz egy kis extra energiára a staycation nap befejező programjaihoz, ezt eláruljuk. Tehát hajrá power nap!

Legyen szó napernyőről, napvitorláról, pergoláról vagy bármilyen más árnyékolóról a SpaTrend bemutatótermében vagy itt megtalálja az önhöz és otthonához legjobban illő darabot.