Kellene egy asztal! De milyen legyen?

  • írta:
  • 2015.07.15

Még ennél az egyszerűnek tűnő feladatnál is könnyen elbizonytalanodhatunk, hiszen a kínálat olyan széles, hogy hirtelen azt sem tudjuk, mi alapján válasszunk. Segítünk benne!


Még ennél az egyszerűnek tűnő feladatnál is könnyen elbizonytalanodhatunk, hiszen a kínálat olyan széles, hogy hirtelen azt sem tudjuk, mi alapján válasszunk. Segítünk benne!

Általában három fő kérdéskör köré csoportosul az asztalvásárlásunk: ár, forma, anyag kínálat. Ha ezt a hármat alaposan megvizsgáljuk, és megkapjuk rá a választ, akkor bárhol és bármikor ki tudjuk választani a nekünk tetsző darabot.

Az első tényezőről túl sokat nem kell beszélni, mert vagy van annyi pénzünk, amiből bármit meg lehet vásárolni, vagy egy bizonyos határig nyújtózkodhatunk. Ebben az esetben minden fölötte lévő kiesik. A második tényezőt, a formát egy újabb kérdés is befolyásolhatja, mégpedig az, hová helyezzük el az asztalunkat.

Ha egy kisebb helyről van szó, mint például a konyha, akkor értelemszerűen az olyan megoldások kerülnek szóba, amik helytakarékosak. A falhoz igazított asztallap, esetleg a reggeliző pult, vagy a lehajtható, összecsukható változat. Láthatóan mind négyszögletes megoldás, hiszen a falak mentén ezt a formát a legegyszerűbb elhelyezni.

Ha már étkezőről beszélünk, akkor nagyobb léptékben gondolkodhatunk. Többnyire ilyenkor nem csak a család étkezik, hanem baráti társaságok is körbeülik az asztalt. Sok esetben elegánsabb megjelenést kölcsönöznek az ovális asztalok, melyeket épp oly egyszerűen lehet bővíteni, mint szögletes társaikat.

Amikor a nappaliról beszélünk, apró dohányzóasztalok, könnyen mobilizálható megoldások jutnak eszünkbe. Fontos, hogy legyen rakodófelülete, esetleg több polca, fiókja, és mindenek felett ékes kiegészítője szobánknak. Nem tekinthetünk erre a bútordarabra úgy, mint egy funkcióját betöltő tárgyra – annál sokkal több. Stílusa, formája, színe a szoba hangulatáért felelős. Mindig szem előtt van, többnyire a tér közepén elhelyezve, így nem mehetünk el mellette szó nélkül. Talán ez az asztaltípus igényli a legtöbb gondolkodást, tervezést, ezért szánjunk rá időt bőven.

Az anyaghasználatra térve, egy jó asztalnak a rendeltetéséből adódó szempontoknak kell legfőképp megfelelnie. Vagyis egy konyhaasztalt gyakran tisztítunk meg, ezért kellőképpen praktikusnak kell lennie. Kerüljük a fóliás, laminált megoldásokat, mert a mechanikai hatásokat rosszul tűrik, és nehezen javíthatóak. A tömörfa asztalok időtállóak, azonban nehezek, ám stílusuk elvitathatatlan. Ha otthonunk hangulata engedi, akkor gondolkozhatunk kovácsoltvas megoldásban is, de ne felejtsük el, hogy nehezen mozgatható örök darabokról van szó.

Aki a modern stílust kedveli, vagy minimálban gondolkodik, annak bátran ajánlhatjuk az alumínium vázzal rendelkező, homokfútt üveglapú asztalokat. Ebben a megoldásban már olyan is létezik, aminek az asztallapja bővíthető, így a nagycsalád is körbe tudja ülni az ünnepi vacsorát.

Címkék: