Már 126 millióan látták a szmogról készült tényfeltáró filmet

Rekordszámú néző volt kíváncsi az interneten egy kínai televízió hétvégén bemutatott dokumentumfilmjére, amelynek középpontjában a szmog áll, a mozira eddig napi átlagban 50 millióan voltak kíváncsiak.


Rekordszámú néző volt kíváncsi az interneten egy kínai televízió hétvégén bemutatott dokumentumfilmjére, amelynek középpontjában a szmog áll, a mozira eddig napi átlagban 50 millióan voltak kíváncsiak.

A 104 perces film több mint két nap során csak a Tencent szolgáltató népszerű oldalán 126 millió kattintást kapott. Címe Stephen King regénye nyomán: A búra alatt. Alapkérdései: mi a szmog, honnan ered és mit lehet vele tenni.

Készítője a kínai központi televízió (CCTV) volt műsorvezetője, Csaj Csing, akinek barátai segítettek a filmkészítéshez szükséges körülbelül 1 millió jüant (43 millió forint) előteremteni.

Az oknyomozó műsorairól ismert 39 éves riporternő tavaly felhagyott televíziós állásával, csak hogy filmjét elkészítse. Indíttatása személyes volt. Terhessége idején megállapították, hogy születendő gyermeke daganatos és nyomban a világra jötte után műteni kell. Csaj Csing ezzel kapcsolatban egy interjúban úgy fogalmazott, anyaként úgy érezte, felelőssége van a jövőért.

A film egy év alatt készült el, Csaj bejárta és bemutatta a szennyezett területeket, a különböző környezetvédelemmel foglalkozó szakintézményeket és néhány kormányzati hivatalt is, köztük a környezetvédelmi, az ipari és információtechnológiai minisztériumot és a nagyhatalmú Nemzeti Fejlesztési- és Reformbizottságot. Képileg helyenként sokkoló és az érzelmekre ható - jegyzik meg a nézők.

A riporter eljutott Londonba és Los Angelesbe is, hogy a helyszínen tanulmányozza ezen városok tapasztalatait a szmog elleni harcban. A londoni 1952-es "nagy szmogra" utalva megállapította, súlyosabb volt, mint a mai kínai, s Nagy-Britannia képes volt két évtized során a szennyezőanyagok 80 százalékától megszabadulni. Los Angelesben négyszer több autó fut az utakon, mint az 1970-es években, de kibocsátásuk egynegyede a négy évtizeddel ezelőttinek - sorolja a filmben a tényeket.

Az is elhangzik, hogy a kínai légszennyezés 60 százalékáért az alacsony minőségű szén, és a gépkocsi üzemanyagok a felelősek, miközben a károsanyag-kibocsátás ellenőrzése gyatra. Kiderült, hogy a nagy állami olajtársaságok által előállított üzemagyagok minőségének szabványa azért nem elégséges, mert képviselőik, vezetőik ott ülnek a szabványokat meghatározó grémiumban.

Csaj arra buzdít mindenkit, jussanak elhatározásra: elég volt. Álljanak ki az ügyért és jelentsék fel azokat, akik nem tartják be az előírásokat, nem használják például azokat a szűrőket és egyéb berendezéseket, amelyeket kötelezően előírnak a számukra.

A frissen kinevezett kínai környezetvédelmi miniszter, Csen Csi-ning vasárnap közölte, hogy miután megnézte a filmet, üzenetet küldött Csajnak és megköszönte a munkáját. A legfrissebb hírek szerint a film bemutatását követően szinte nyomban országosan jelentősen megugrott a légtisztító berendezések iránti kereslet.

 

MTI

Címkék: