Profilom 2017. október 19. Csütörtök - Nándor

4 csúcs köret a nyári grillezéshez


Ha már készül a hús vagy a hal a grillen, ideje gondoskodni a köretről. Hideg legyen vagy meleg? Segítünk a döntésben!

Grillezett tört krumpli tejföllel

Mikor feltetted a húst a rácsokra, nincs is más dolgod mint mellé dobni pár kisebb tisztított krumplit is. Újkrumplinál még a pucolást is megspórolhatod, és fűszerezés gyanánt locsolj a krumplikra egy kis olívaolajat és szórd meg nagy szemű sóval. Párszori forgatás után (közvetett hő felett) süsd kb. 1 órát a burgonyát. A megpuhult és jól megsült krumplikat egy kés tompa felével kicsit nyomd össze, hogy felrepedjen, de ne essen szét. Locsold meg bőségesen tejföllel, még sózhatod-borsozhatod egy kicsit, majd melegen tálald.

Káposztasaláta grillezett kukoricával

Használhatsz fagyasztott vagy konzerv kukoricát is a recepthez, a lényeg úgy is a szemek füstölésén lesz. Ehhez vess be egy kis (tölgy) füstölőfát, amit vagy dobj közvetlenül a faszénre vagy helyezd a sülő kukorica alá. Zárt tető alatt füstöld a szemeket 10-20 percig, majd hagyd kihűlni. A káposzta- és répacsíkokat keverd össze jalapeno paprikával, vékonyra vágott hagymával, tedd hozzá a kukoricát, majd ízesítsd valamilyen szósszal.

Sült cukkini

Burgerek és hot dogok mellé is jó köretnek ez a ropogós zöldség, amely a parmezánnak köszönhetően nagyon is karakteres ízű. Használj parmezánnak elkevert panko morzsát a panírozáshoz, majd süsd ki a kisebb csíkokra vágott rántott cukkinit egy kevés olajban. Ha még kevesebb olajat használnál, tedd a csíkokat egy tepsire, locsold meg olajjal, és süsd a grillben készre.

Grillezett csöves kukorica

A kukorica egészben is felkerülhet a grillre, kellemesen füstös ízét párosítsd lime-os vajjal. A grillezés titka, hogy a kukoricákat sütés előtt áztasd be meleg vízbe, legalább egy órára. Ezután teheted is a rácsokra, hogy 30 perc alatt készre süljenek. Ezután jön az ízesítés: egy kisebb edénybe keverj össze vajat, lime héjjal, sóval, borssal, majd ezzel kend le a héjától megtisztított kukoricákat. Az igazán ütés fűszerezéshez a vajas kukoricát forgasd meg valamilyen csípős fűszerkeverékben.

Írta: Peitli Csilla
További cikkek a szerzőtől
 Facebook