Profilom 2018. január 18. Csütörtök - Piroska

Még nem találtad meg a neked való sportot? Próbáld ki a grillezést!


A grillezés kitűnő hobbi, ami összehozza a családot, a barátokat, kicsalogat a friss levegőre, és nem utolsósorban finom ételekkel örvendezteti meg a hozzáértő szakácsokat. Egy ilyen remek hobbit vétek a kertek zárt világába száműzni, nem igaz?

Nagyon úgy tűnik, hogy a grillszerető közösség nemcsak hobbiként vagy vasárnapi ebédlehetőségként tekint a grillezésre, hanem igazi sportként, aminek megvan a maga szépsége és szabályrendszere. Egy nemzetközi szinten is népszerű sportnak pedig megvannak a saját versenyei. Nincs ez másként a grillezéssel sem.

Tavaly került például megrendezésre az első Magyar Hobby Grillbajnokság, ahol amellett, hogy a kilátogató közönség (szó szerint is) belekóstolhatott a grillezés örömeibe, komoly verseny zajlott a benevezett önjelölt szakácsok között. Az alapanyag lehetett csirke, marha vagy disznóhús, esetleg zöldség, a lényeg úgyis az volt, hogy az ízesen elkészített és szemnek is kellemesen tálalt ételköltemények találkozzanak a zsűri elvárásaival.

A jó hangulatú amatőr megmérettetés mellett természetesen tartanak itthon is profi versenyeket, de a tehetséges szakácsok nemzetközi szinten is küzdhetnek grill kategóriában. A Grill Világbajnokságot rendszerint Amerikában tartják, de az Európa Bajnokságért idén csak Lengyelországig kell utazni.

Aki június 19-e és 21-e között lengyel barátainknál járna, az ne legyen rest kilátogatni erre a nívós eseményre, akár azért, hogy ötleteket merítsen, akár azért, hogy elmerülhessen a nyílt tűzön sült fogások tengerében.

Mert ha elég sokan leszünk elkötelezett grillsportolók, elkezdhetjük a kampányolást, hogy olimpiai sportággá válhasson ez a nagyszerű időtöltés.

Írta: Peitli Csilla
További cikkek a szerzőtől
 Facebook