Profilom 2017. június 24. Szombat - Iván

Napi grillreceptünk: Suvidált egészben grillezett vörös áfonyás BBQ oldalas steakburgonyával


Új kihívásokat keresel a konyhában? A rakott, rántott, töltött húsok önmagukban már nem jelentenek kihívást? Akkor tégy próbált a suvidálással. Az eredmény és az új kihívás is garantált.

Grillplaza.hu - Broil King grillek és grillkiegészítők áruháza

Hozzávalók:

  • 2 kg oldalas

  • 1 doboz vörös babkonzerv

  • 1 csomag vörös áfonya

  • 4 evőkanál bbq szósz ( jack daniels )

  • 1 nagy fej édesburgonya

  • 4 teás kanál bbq fűszerkeverék

  • 5 evőkanál olíva olaj

  • 1 nagy fej fokhagyma

  • 4-5 csipet tassi só

  • 1 dl édes vörösbor

  • 3 csipet bors

  • A húst egészben hagytam, gyorsan befűszereztem és már vákumoltam is, hogy tehessem 25 órácskára a vízfürdőbe, amelyet 40C fokra állítottam be. Az idő leteltével kiemeltem a vízfürdőből és azonnal jeges vízben pihentettem kb. 2-3 percig. Amikor már "sokkot kapott" az oldalasunk, mehet lazulni úgy kb 20 percre a hűtőbe.

    Ekkor van annyi időnk, hogy előkészítsük a köretet, a mártást és nem utolsó sorban a sütőt. A sütő legyen 100-120 fokos, és irány krumplit pucolni.

    Ha készen vagyunk, akkor felkockázzuk és megfőzzük enyhén sós vízben. A puhulást követően leszűrjük, egy tálba helyezzük a leszűrt babkonzervünkkel  együtt összeturmixoljuk őket, már csak a grillezett fokhagyma hiányzik belőle. Amit a  következő képpen készítünk el: az egész fej fokhagymát megskalpoljuk,  a vágási felületre teszünk tassi sót és olíva olajat, vastagon becsomagoljuk alufóliába és már mehet is a rácsra. Úgy kb. 8-10 perc alatt meg is sült, ezt követően belenyomjuk a belsejét a mártásunkba, amit habverővel kikeverünk . 

    Eljött az idő a husi sütésére, amelyet az előmelegített sütőbe beteszek egy fóliázott tepsibe, mellé mehet a vörös áfonya, néhány csepp bor és olíva olaj. Úgy másfél óra elteltével kiemelem a tepsiből, bekenem BBQ szósszal, rácsavarom a sütőt és megkapatom a külsejét, ha elkészült utána 15 percet pihentetem letakarva az elzárt kiszellőztetett sütőben - ügyelve arra, hogy kb 40-50 fok maradjon benne.

    Amíg az oldalas érlelődik, a megmosott feldarabolt burgonyánkat kisütjük bő olajban és jól megsózzuk.

  • Ha kedvet kaptál a sütéshez és te is szívesen részt vennél egy több fordulós, tehcnikai és ízbeli tudásra fókuszáló grillversenyen, kezdd azzal, hogy az elsők között kerülsz be a SÉF A RÁCSON idei évadának versenyzői közé.
Írta: Peitli Csilla
További cikkek a szerzőtől
 Facebook