Profilom 2017. október 20. Péntek - Vendel

Konyha a kertben, nem is akárhogyan!


Mi sem lehetne fantasztikusabb, mint a szabad ég alatt sütni, főzni, ahol a levegő átjár mindent, és egyáltalán nem érezzük forróságban magunkat. A hőmérsékleten túl még egy hatalmas előnye van a nyári konyhának: együtt tartja a családot.

Egy kerti pavilon kiépítésével ugyanis lehetővé válik, hogy a háziasszonynak ne kelljen a házban maradnia, miközben a család a kertben sütkérezik vagy éppen a medencében pancsol. Bár nem vehet részt minden kikapcsolódásban, mégis olyan érzése lehet, hogy az események részese.

Máskor a család közös élményként éli meg az ebéd vagy a vacsora elkészítését. A kertben, kellemes körülmények között ez sokkal élvezetesebb. Nem kell állandóan ki-be rohangálni, hiszen minden egy helyen van: a nyári konyha épp olyan jól felszerelt, mint egy hagyományos konyha, így ugyanazt a komfortot élhetjük meg, mintha a házban készülne az ebéd.

Sokféle megoldás létezik, kezdve a hatalmas, kőből épített, jól szellőző házszerű nyári konyhától, a praktikus, szinte láthatatlan megoldásig. Közös bennük, hogy teljes komfort mellett kínálják a konyhaművészet megélésének lehetőségét. 

Írta: Kovács Nóra
További cikkek a szerzőtől
 Facebook