Profilom 2017. október 19. Csütörtök - Nándor

Kötelező zuhany és Darth Vader légzés! Kipróbáltuk az ashtanga jógát - ilyen volt az első óra


Mit kell tudni az Ashtanga jógáról? Mindenekelőtt azt, hogy ez a cikk nem lesz elfogulatlan vele kapcsolatban, hiszen egy megtért ujjai pötyögik be a szavakat. A hitelesség kedvéért megpróbálok visszaemlékezni az első órám tapasztalataira.

Kicsi teremben tartjuk az órát, nyolc, de legfeljebb tíz ember fél el. Sokan már leterítették a matracukat, mire megérkezek. Két sorban, törökülésben várják, hogy elkezdődjön az óra. Nincs is máshol hely, csak az elöl, a tükör előtt, hogy végig nézhessem, mennyire messze vagyok még a céltól. Besiet az oktató, idegen hangzású, de kellemes zenét indít el, majd leül a saját helyére, és elkezdődik az óra. 

Az első óra után csupán annyit éreztem, hogy remegnek a karjaim, pedig a palánkpóznál inkább sunyin lefeküdtem a földre. Ma már gond nélkül megtartom a testem 20 centivel a föld fölött. Ez a gyönyörű a jógában. Nincsenek látványos és gyors eredmények, türelmesen kell várni, hogy a tested engedjen az akaratodnak, és ujjongva ünnepelni minden centit, amit haladtál. 

Sosem éreztem még a testem annyira kellemesen kimerültnek, mint a hetven perces, meglepően kemény Ashtanga óra után. A hörgő Darth Vader légzés, amit végig alkalmazni kell, húsz perc után már nem volt zavaró. A tükör bepárásodott a végére, így nem kellett magammal farkasszemet néznem, csuromvizesen és elégedett boldogságban hagyom el a termet. 

Szerencsére az Ashtanga egy olyan típusa a jógának, ami – bár szemgyönyörködtető, ha valaki évek óta profi módon űzi – tökéletes kezdők számára is. Mindig van egyszerűbb módja egy-egy póznak, az első órán nem kell pereccé hajtogatnod magad, csak szép fokozatosan. Ha kipróbálod, ügyelj arra, hogy előtte lehetőleg 4, de minimum 2 órával ne egyél, viszont fogyassz sok folyadékot – ne közvetlenül óra előtt, mert aztán rohanhatsz ki pisilni -, mert meg fogsz izzadni! Érdekesség gyanánt az Ashtanga jóga filozófiája szerint a gyakorlatsor megkezdése előtt kötelező lezuhanyozni, mert tiszteletlenség „piszkosan” jógázni, és szombatonként kell vasárnapot tartani. 

Azóta minden héten családi programként édesanyám, nővérem és én kitartóan hajlongunk, nyújtunk, egyensúlyozunk annak érdekében, hogy egy nap olyan harmonikus ritmussal tudjuk végigcsinálni az Ashtanga hagyományos sorozatait, ahogy azt az oktatótól látjuk.

Írta: Nagy Kitti
További cikkek a szerzőtől
 Facebook