Gianni grillpizzája kiakasztotta az ízlelőbimbókat! Főzőshow és pizzadobálás a sztárséftől

  • írta:
  • 2016.04.11

Egy féltve őrzött pizzarecept, izgatott versenyzők, fantasztikus ételekkel jóllakatott közönség és persze rengeteg illatos grillfüst. Ilyen hangulatban telt az országos receptverseny első élő eseménye. Gianni és a pizzája mindent vitt: aki ott volt, biztos, hogy nem felejti el az ízét egykönnyen.  A Séf a Rácson receptverseny első élő eseményére gyűltek össze a versenyzők és a közönség a Broil King grillek sátránál szombaton az Otthon Design 2016 kiállításon. Az online séfverseny aktív indulói közül hatan is eljöttek a szabadfogású grillcsatára, ahol megnézhették a nyereményeket, élőben próbálgathatták a grilleket és persze értékes tanácsokat kaphattak a zsűritagoktól, akik magukat a legkevésbé sem meghazudtolva, a tét nélküli örömgrillezésen is igen szigorúan kóstoltak és értékeltek.A showt pedig egyértelműen az olasz sztárséf zsűritag, Gianni Annoni vitte: életében először ugyanis grillpizzát sütött, amelyet az összegyűlt közönségnek és versenyzőknek egy rögtönzött élő show keretében készített el.- Én imádok grillezni! De még nem próbáltam soha grillen pizzát sütni – most fogom itt kipróbálni előttetek.  Remélem jól sikerül majd, nem tudom, én teljesen a kemencéhez vagyok szokva. De meglátjuk – a grillek jók, jónak kell lennie a pizzának is. – mondta Gianni tésztagyúrás közben. És persze így is lett. Néhány perc alatt elfogytak a faszenes és gázgrilleken felváltva sütött pizzák, melyek a közönség szerint tökéletesek lettek. Gianni a pizzakészítés és s közönség szórakoztatása közben megosztotta a Séf a Rácson versenyzőivel a saját, féltve őrzött receptjét – de természetesen csak az összetevőket árulta el, a pontos mennyiségeket titokban tartotta, hiszen ennek a receptnek még szerepe lesz a versenyben…A versenyzők pedig szintén ínycsiklandó falatokat tettek a rácsra. A meghívó szerint mindenki hozhatott magával akár otthon előkészített alapanyagot is, de a helyszínen is kínáltak a szervezők sokféle nyersanyagot.Cooky például, aki már tavaly is döntős volt a versenyben, illatos, füstös texasi berbecue bordát készített. Ravazdi lány vegetáriánus étellel: grillezett mozzarellás céklájával állt a zsűritagok elé. Mortis a kapott alapanyagokból választott: baconbe tekert sertésszűzet készített. Ahogyan a  tavalyi győztes, BGE69 is, aki fűszeres szűzérméket tálalt töltött grillgombával. Míg Bobek és Szati  pedig mindketten pácolt, grillezett kacsamellet tálaltak a tányérjukra.Kis Sándor, a Miele séfje és Gianni egyenként kóstolt és kíméletlenül értékelt. Na és persze tanácsokkal látta el a versenyzőket, amik bőven rájuk is férnek, hiszen még csak most jön a java! A jelentkezők hamarosan megkapják első fordulós feladataikat: meghatározott ételeket, megadott alapanyagokkal kell készíteniük, fotózniuk, videóreceptet forgatniuk és még ki tudja mennyi minden vár rájuk a május 7-ei döntőig.Sok sikert, rácsra fel!  Értékeld te is a versenyzők ételeit, kattints és szavazz! Ha Te is grilleznél a versenyben egy profi grillkészülékért, jelentkezz!


Egy féltve őrzött pizzarecept, izgatott versenyzők, fantasztikus ételekkel jóllakatott közönség és persze rengeteg illatos grillfüst. Ilyen hangulatban telt az országos receptverseny első élő eseménye. Gianni és a pizzája mindent vitt: aki ott volt, biztos, hogy nem felejti el az ízét egykönnyen.

 

A Séf a Rácson receptverseny első élő eseményére gyűltek össze a versenyzők és a közönség a Broil King grillek sátránál szombaton az Otthon Design 2016 kiállításon. Az online séfverseny aktív indulói közül hatan is eljöttek a szabadfogású grillcsatára, ahol megnézhették a nyereményeket, élőben próbálgathatták a grilleket és persze értékes tanácsokat kaphattak a zsűritagoktól, akik magukat a legkevésbé sem meghazudtolva, a tét nélküli örömgrillezésen is igen szigorúan kóstoltak és értékeltek.

A showt pedig egyértelműen az olasz sztárséf zsűritag, Gianni Annoni vitte: életében először ugyanis grillpizzát sütött, amelyet az összegyűlt közönségnek és versenyzőknek egy rögtönzött élő show keretében készített el.

Én imádok grillezni! De még nem próbáltam soha grillen pizzát sütni – most fogom itt kipróbálni előttetek.  Remélem jól sikerül majd, nem tudom, én teljesen a kemencéhez vagyok szokva. De meglátjuk – a grillek jók, jónak kell lennie a pizzának is. – mondta Gianni tésztagyúrás közben.

 

És persze így is lett. Néhány perc alatt elfogytak a faszenes és gázgrilleken felváltva sütött pizzák, melyek a közönség szerint tökéletesek lettek. Gianni a pizzakészítés és s közönség szórakoztatása közben megosztotta a Séf a Rácson versenyzőivel a saját, féltve őrzött receptjét – de természetesen csak az összetevőket árulta el, a pontos mennyiségeket titokban tartotta, hiszen ennek a receptnek még szerepe lesz a versenyben…

A versenyzők pedig szintén ínycsiklandó falatokat tettek a rácsra. A meghívó szerint mindenki hozhatott magával akár otthon előkészített alapanyagot is, de a helyszínen is kínáltak a szervezők sokféle nyersanyagot.

Cooky például, aki már tavaly is döntős volt a versenyben, illatos, füstös texasi berbecue bordát készített. Ravazdi lány vegetáriánus étellel: grillezett mozzarellás céklájával állt a zsűritagok elé. Mortis a kapott alapanyagokból választott: baconbe tekert sertésszűzet készített. Ahogyan a  tavalyi győztes, BGE69 is, aki fűszeres szűzérméket tálalt töltött grillgombával. Míg Bobek és Szati  pedig mindketten pácolt, grillezett kacsamellet tálaltak a tányérjukra.

Kis Sándor, a Miele séfje és Gianni egyenként kóstolt és kíméletlenül értékelt. Na és persze tanácsokkal látta el a versenyzőket, amik bőven rájuk is férnek, hiszen még csak most jön a java! A jelentkezők hamarosan megkapják első fordulós feladataikat: meghatározott ételeket, megadott alapanyagokkal kell készíteniük, fotózniuk, videóreceptet forgatniuk és még ki tudja mennyi minden vár rájuk a május 7-ei döntőig.

Sok sikert, rácsra fel! 

 

Értékeld te is a versenyzők ételeit, kattints és szavazz! 

Ha Te is grilleznél a versenyben egy profi grillkészülékért, jelentkezz!

Címkék: