Profilom 2017. október 18. Szerda - Lukács

Rátonyi Kriszta: Egy nehéz nap után beköltözöm a fürdőszobámba


Rátonyi Krisztina neve sokak számára ismerősen csenghet, hiszen ő a köztévé legújabb felfedezettje, aki pillanatok alatt belopta magát a nézők szívébe. Láthatjuk többek között a Balatoni nyár című műsorban Szujó Zoltán és Anger Zsolt oldalán, illetve a Duna Televízión futó Kívánságkosárban. Szeptembertől visszatér állandó műsorához, a szombatonként jelentkező Noé barátaihoz.


A fiatal műsorvezetővel egy kellemes kávézóban beszélgettünk életmódjáról, pihenési és wellness szokásairól.

  

Mesélnél a legkedvesebb nyaralásodról, amire szívesen emlékszel vissza?

A legemlékezetesebb nyaralások számomra a nagyszüleimmel töltött nyarak a Balatonnál a testvéreimmel, unokatesókkal. Ilyenkor a Nagyi mindig főzött valami finomat, a Nagypapa pedig a strandon játszott velünk. Mostanság azt szeretem, ha nagy baráti társasággal megyünk valahova, akár csak egy pár napra. Ilyenkor van igazán idő beszélgetni, kikapcsolódni.


Említetted, hogy szeretsz wellnessezni. Ez nálad mit takar?

A szauna és a masszázs a kedvencem. Egy kellemes szaunázás után úgy érzem magam, mint akit kicseréltek, sokkal jobban alszom, ami nagyon fontos, hiszen alapvetően örökké rohanok valahova. A masszázs igazi testi-lelki felüdülés, arról nem is beszélve, hogy minden felesleges feszültség távozik az emberből.

Szoktad spa és wellness programokkal kényeztetni a lelked?

Félévente egyszer mindenképpen elmegyek a barátaimmal egy wellness hotelbe, ahol ki tudom pihenni a rohanásokkal teli hétköznapokat. Ha az időm engedi, hétvégenként a családommal egy nagyon kedves ismerősünkhöz megyünk, aki saját masszázsmedencével és szaunával rendelkezik. Imádom a jakuzzit, hiszen olyan, mintha ezer kéz folyamatosan masszírozna. Egy-egy ilyen nap után tetőtől-talpig kicserélnek, és sokkal energikusabban indulok útnak.


Többek között imádom az illóolajokat és az illatos mécseseket, ezért egy nehéz nap után beköltözöm a fürdőszobámba, és a társaságukban pihenem ki a nap fáradalmait.


Hogy állsz az életmódváltással?

Idén tavasszal részt vettem egy négynapos léböjtkúrán. Fantasztikus volt. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen pozitív hatással lesz rám. Először féltem tőle az éhségérzet miatt, de észre sem vettem, és számos kikapcsolódási lehetőség mellett el is telt ez a pár nap. Jövőre is megyek, és akkor lehet, több nappal is próbálkozom.


Mit és mennyit sportolsz?

Heti egyszer jógázom, ezt azért szeretem, mert nem sport, hanem inkább egy életforma. Megtanulja az ember kontrollálni a testét, elcsendesíteni az elméjét. Rengeteg pozitív hozadéka van a mindennapi életben. Egy régebbi sérülés miatt például nagyon sok gondom van a térdemmel. Amióta jógázom, megerősödtek a szalagok, izmok, és sokkal kevesebb fájdalmam van.


Ezen kívül egy különleges tréningre járok, ahol személyi edző segítségével hozom magam formába. De azt szeretem a legjobban, amikor a Balatonban úszhatok, vagy csak a partján biciklizhetek egy nagyot.


Oda tudsz figyelni a rendszeres étkezésre?

Elég fegyelmezetlen vagyok ebből a szempontból, inkább nem eszem, ha nincs olyan, amit szívesen megennék. Tudom, ez helytelen. Az utóbbi másfél évben kezdtem el figyelni az étkezésemre, de a kávéról nem tudok lemondani. Tudatosan próbálok étkezni, nem vonok meg semmit a szervezetemtől, de a minőségre nagyon figyelek.  A reggelimet egy nagy kávéval pótolom, de ebédre mindig főtt ételt próbálok fogyasztani. Mivel elég rendszertelen napjaim vannak, így picit nehezebb, hogy mindig egészséges és tápláló étel kerüljön elém, de igyekszem odafigyelni erre is.


Milyen tippeket adnál annak, aki életmódváltás előtt áll?

Legyen elhivatott és kitartó, és nem szabad túl szigorúnak lenni saját magunkhoz. Inkább kezdjük kis lépésekkel! Fontos a sikerélmény, mert akkor nem veszítjük el a lendületünket. És a legfontosabb a hit! Hinni kell benne, akkor minden sikerülhet, és ez nem csak az életmódváltásra vonatkozik.  


Fotó: Nagy Zoltán-MTVA

Írta: Czető-Pauer Krisztina
További cikkek a szerzőtől
 Facebook