Profilom 2017. június 29. Csütörtök - Péter, Pál

Magyar borsikerek az idei Vinitaly-n


A világ egyik legrangosabb nemzetközi szakkiállítással egybekötött borversenyét tartották március végén (26-30.) Olaszországban, Veronában. Az 1992. óta megrendezésre kerülő összecsapásra közel harminc magyar bor nevezett, akik között többen – szám szerint heten – elismeréssel térhettek haza.

Az egyik legszigorúbb borversenyként számon tartott megmérettetés szigorú zsűrizés után mindössze négy díjat oszt ki kategóriánként. A nagyarany, arany, ezüst és bronz fokozat mellett több különdíjjal is várták a nevezőket. Idén összesen 73 díj találhatott méltó gazdára. A különdíjat (legalább két nyertes bor több kategóriában is) a rendező Olaszország vihette haza, de a magyar indulók közül is megemlítésre került hét bor a végeredmény kihirdetéskor.

A 2013-as szüretelésű fehérborok közül külön megemlítették (és Gran Menzione oklevéllel jutalmazták) a Nyakas Pincészet Aligvárom és Budai Sauvignon Blanc borát, valamint a Varga Pincészet Badacsonyi Olaszrizling „Aranymetszését” és a Balatoni Sauvignon Blanc-ját. De ugyanebben a kategóriában szerzett oklevelet a Tokaji Kereskedőház Zrt. Tokaji félszáraz „Sárgamuskotály”-a is.

A 2012-es vagy még korábbi szüretelésű fehérborok csoportjában is elismertek egy magyar nedűt. Itt a Borpalota Kft. 2008-as Mátrai Hárslevelű „Friz”-e bizonyult diadalmasnak. A hat fehérbor mellé pedig egy vörös is beverekedte magát a különleges említést érdemlő italok mellé, a 3-4 éves borok kategóriájában. Ebben a vörösborcsoportban a G-Halasi Borkereskedelmi Kft. Cabernet Sauvignon Villányi „II” 2011-es évjárata örülhetett a méltatásnak.

Írta: Peitli Csilla
További cikkek a szerzőtől
 Facebook