Háborút indít az IKEA az áruházi bútorain alvók ellen

Tiltani próbálja az áruházaiban kiállított, összeszerelt bútorokon való alvást az Ikea Kínában, ahol ez mindennapos látvány és eltűrt jelenség volt eddig - adta hírül a china.com hírportál.


Tiltani próbálja az áruházaiban kiállított, összeszerelt bútorokon való alvást az Ikea Kínában, ahol ez mindennapos látvány és eltűrt jelenség volt eddig - adta hírül a china.com hírportál.

A beszámoló szerint a svéd bútorkereskedelmi óriás a jövőben nem tűri el, hogy kínai vásárlói a kiállítótér ágyain és székein aludjanak, mint tették azt jó páran korábban. 

A kínai interneten terjedő képek tanúsága szerint eddig gyakorlat volt, hogy a vásárlásban elfáradt kínai látogatók egy része akár cipőjét ledobva és takaró alá bújva rövidebb-hosszabb időre "élesben" is kipróbálta az Ikea bútorait. A Zsenmin Zsipao központi napilap szerint a “pihenés” olyan méreteket öltött, hogy egy-egy nap akár a fővárosi áruházi ágyak felét is elfoglalták a vásárlók. 

Korábban a svéd cég megengedőnek bizonyult, s tavaly nyáron a Wall Street Journal napilapnak az áruházlánc szóvivője még úgy nyilatkozott, a cég nem kezeli a jelenséget problémaként, sőt “örül, hogy a vásárlók otthon érzik magukat”. 

A híradások szerint az engedékenységnek vége, s a cég alkalmazottai nem engedik meg, hogy a vásárlók cipő nélkül tartózkodjanak a boltokban, aludjanak az ágyakban és a légkondicionált üzletek más pontjain, ugyanakkor a bútorok kipróbálása - az Ikea jól ismert üzletpolitikájának megfelelően - továbbra is engedélyezett lesz. 

Egyelőre nem lehet tudni, hogyan fogják nagyobb tömegek esetén megakadályozni az áruházban alvást. Az Ikea rendkívüli népszerűségnek örvend a kelet-ázsiai országban. A cég 1999 óta van jelen a kínai piacon, s mára tíz legnagyobb áruháza közül nyolc itt található, a kínaiaknál csak a svédországi áruházak nagyobbak. Az elmúlt években a kínai eladások mutatják az egyik leggyorsabb növekedést a világban.

 

MTI

Címkék: