Újabb fontos lépést tesz előre a világ az űrkutatás terén

Először töltenek el csaknem egy teljes évet a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) az oda pénteken induló űrhajósok.


Először töltenek el csaknem egy teljes évet a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) az oda pénteken induló űrhajósok.

A két orosz és egy amerikai űrhajós csütörtökön tartotta a start előtti utolsó sajtótájékoztatót a kazahsztáni Bajkonurban.

Gennagyij Padalka, a Szojuz-TMA-16M számú űrhajó parancsnoka elmondta, rekordot készül felállítani: az eddig általa űrben töltött időtartamot fogja megdönteni. Az 56 éves kozmonauta 5 űrrepülés alatt összesen 710 napot töltött az űrben, és a tartózkodás hossza a péntektől induló űrutazással 878 napra fog bővülni.

Ezzel megelőzi majd az ugyancsak orosz Szergej Krikaljovot, a csillagvárosi űrhajóskiképző központ volt parancsnokát, korábbi kozmonautát, de nem akar itt megállni, hanem, mint mondta, szeretne azt követően is eljutni az űrbe, és elérni az űrben való 1000 napos tartózkodást. 

Padalka most hat hónapot, de a pénteken vele együtt induló két másik űrhajós, az orosz Mihail Kornyijenko és az amerikai Scott Kelly a szokásos fél év helyett csaknem  egy évet tölt el a Nemzetközi Űrállomáson. A repülés tervezett befejezése 2016. március 3. Ez idő alatt 19 orvosbiológiai kísérletet fognak elvégezni. 

Szeptemberre várják az ISS-re Sarah Brightman angol énekesnőt, aki ott 10 napot fog űrturistaként eltölteni. Az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint az 1986-tól 2001-ig működő Mir orosz űrállomáson dolgoztak utoljára egy teljes évig űrhajósok. 

Az űrkutatási szakemberek azt várják, hogy az 1 évig tartó űrutazás résztvevői új adatokra tesznek szert az emberi szervezet alkalmazkodásának dinamikájáról a súlytalanság feltételei között. Az információkat a hosszú távú űrrepülések, így a Mars-expedíció előkészítéséhez fogják felhasználni - írta az Interfax.

Padalka szerint 2030-ra létrejöhet a Mars-utazás. Kornyijenko pedig úgy vélte, hogy műszaki szempontból nem jelenthet problémát a Mars-utazás, ez elsősorban anyagi kérdés, illetve el kell dönteni, miért is akar az ember a Marsra repülni. 

Kelly, az amerikai űrhivatal, a NASA űrhajósa elmondta, hogy közeledik az eddiginél hosszabb időtartamú és nagyobb távolságokat megcélzó űrrepülések ideje. Az ISS megépítésével az emberiség ebbe az irányba tett lépéseket. Szerinte nem véletlenül választották ki partnerének Kornyijenkót az egy év időtartamú repülésre, ugyanis kezdettől fogva szavak nélkül is megértették egymást. 

Kornyijenko elárulta, hogy a hosszú űrrepülés alatt a legjobban az erdők, mezők és folyók fognak neki hiányozni. Az új legénység startját Bajkonurból közép-európai idő szerint pénteken este háromnegyed kilencre tervezik, és az űrhajósok hatórás utazást követően szombaton hajnalban érkeznek meg az ISS-re.

MTI

Címkék: