Halloween futás – október 25.

A Debreceni Kilométerek Sportegyesület három éve kezdte el szervezni az október végi futóversenyüket, melyet a sportos Halloween rajongók számára találtak ki. Az e hét szombatjára tervezett eseményre elsősorban fiatalokat és amatőr futókat várnak, akiknek a rövidebb távval szeretnének kedvezni.A debreceni Egyetem térről startoló futóversenyen mindössze 9 kilométert kell legyűrni ahhoz, hogy valaki befuthasson a célba. A vasárnap tartott focimérkőzés miatt egy nappal előrébb hozott versenyidőpont csak a dátumot érinti, a kezdés idejét nem. A megfelelő halloweeni hangulat megteremtéséért a verseny késődélután, 18 órás kezdéssel rajtol, de ne aggódjon senki, a jelmez viselése nem kötelező. De nem is tilos. A bátor jelentkezők fotóit később internetes szavazásra bocsájtják, hogy kiderüljön ki volt a legkreatívabb futó, de a helyszínen is lesz verseny (a futószámon kívül), ahol a tökfaragó képességeiket csillogtathatják meg a látogatók.Kíváncsi nézőket, lelkes szurkolókat és elszánt futókat egyaránt szeretettel várnak az esemény lebonyolítói, akik jó hangulatot és a boszorkányos éjszakát ígérnek.


A Debreceni Kilométerek Sportegyesület három éve kezdte el szervezni az október végi futóversenyüket, melyet a sportos Halloween rajongók számára találtak ki. Az e hét szombatjára tervezett eseményre elsősorban fiatalokat és amatőr futókat várnak, akiknek a rövidebb távval szeretnének kedvezni.

A debreceni Egyetem térről startoló futóversenyen mindössze 9 kilométert kell legyűrni ahhoz, hogy valaki befuthasson a célba. A vasárnap tartott focimérkőzés miatt egy nappal előrébb hozott versenyidőpont csak a dátumot érinti, a kezdés idejét nem. A megfelelő halloweeni hangulat megteremtéséért a verseny késődélután, 18 órás kezdéssel rajtol, de ne aggódjon senki, a jelmez viselése nem kötelező. De nem is tilos. A bátor jelentkezők fotóit később internetes szavazásra bocsájtják, hogy kiderüljön ki volt a legkreatívabb futó, de a helyszínen is lesz verseny (a futószámon kívül), ahol a tökfaragó képességeiket csillogtathatják meg a látogatók.

Kíváncsi nézőket, lelkes szurkolókat és elszánt futókat egyaránt szeretettel várnak az esemény lebonyolítói, akik jó hangulatot és a boszorkányos éjszakát ígérnek.

Címkék: