Megfordul a világ az új, hibrid laptopok körül

  • írta:
  • 2014.06.19

Folytatódik a táblagépek és a laptopok harca. Érintőképernyőn keresztül az irányítás nagyon egyszerű, de billentyűzet nélkül mit sem ér egy számítógép. Az Asus épp ezért 360 fokos fordulatot vett.


Folytatódik a táblagépek és a laptopok harca. Érintőképernyőn keresztül az irányítás nagyon egyszerű, de billentyűzet nélkül mit sem ér egy számítógép. Az Asus épp ezért 360 fokos fordulatot vett.

Már az okostelefonok is bebizonyították, hogy imádjuk az érintőképernyőket. Az új Windowst már kifejezetten nehéz egérrel kezelni, ezért már a klasszikus laptopok esetében is kikerülhetetlen az érintőképernyő. Hibrid megoldásokat már eddig is láttunk, mint például laptopok levehető monitorral, vagy táblagépekhez kapható billentyűzetek. Ám mindkét megoldás kompromisszumokat követel. A levehető monitor általában a laptop teljesítményének rovására megy, míg a táblagépekhez kapható billentyűzetek nem elég nagyok, tölteni kell őket, és olykor a kapcsolódással is akadnak problémák.

Átváltozóművész

Az ASUS új, június végétől elérhető gépe, a Transformer Book Flip minden igényt egyszerre akar kielégíteni. A jobban felszerelt verziók akár komolyabb programok, új játékok kezelésére, vagy több program egyidejű futtatására is alkalmasak. Ugyanakkor a Full HD képernyő elfordítható 0 és 360 fok között bárhová. A billentyűzet és az érintőképernyő egyaránt kikapcsolható, így el lehet kerülni a véletlen adatbevitelt. A négy fogaskeréknek köszönhetően olyan pozícióba állíthatjuk a monitort, mely az ízlésünknek vagy az adott feladatnak leginkább megfelel.

Címkék: