Naracamicie - egy valódi divatcég története

Hol másutt is kezdődhetne, mint Milánóban a divat világ bölcsőjében. A NaraCamicie prémium felsőruházati márka is ebben a nyüzsgő, zsúfolt, mégis bájos nagyvárosban kezdődött. Persze mondhatnánk azt is, hogy, ha három olasz összetalálkozik, akkor rögtön létrehoznak egy divat márkát – ez a NaraCamicie esetében is így történt. 


Hol másutt is kezdődhetne, mint Milánóban a divat világ bölcsőjében. A NaraCamicie prémium felsőruházati márka is ebben a nyüzsgő, zsúfolt, mégis bájos nagyvárosban kezdődött. Persze mondhatnánk azt is, hogy, ha három olasz összetalálkozik, akkor rögtön létrehoznak egy divat márkát – ez a NaraCamicie esetében is így történt.

 



A nyolcvanas évek elején Walter Annaratone – milánói kiskereskedő családból származó vállalkozó megálmodott egy ingüzlet hálózatot, amely olyan minőséget képvisel, ami mind a belföldi, mind a nemzetközi piacon kiemelkedő helyet foglalhat el. Majd találkozott Mario Pellegrino stylist-tal, aki egyben a “Passaggio Obbligato” - ruhagyár vezetője, és Enzo Pellettieri-vel, a “Camiceria E&G” ruhagyár igazgatójával. A két cég együttműködése és Walter Annaratone ötlete ihlette a NARACAMICIE (Nara-ingek) megszületését.



A mára már az igényes felsőruházat emblematikus márkájának számító NaraCamicie neve az olasz camicie (ingek) szóból és az ötletgazda Annaratone nevéből kivett „nara” szóból származik.
Az első üzlet 1984-ben nyílt Milánóban a Montenapoleone utcában. S az álom valóra vált: ez a kis NARACAMICIE üzlet elindította a márkát a világhírnév felé. Az üzlet lánc rohamosan terjeszkedett, s mára 460 üzletet találhatunk világ szerte. Ebből körülbelül 300 Olaszországban, és 160 külföldön hódít és szolgálja az igényes vásárlóközönséget. A növekedés ellenére nem követte sok üzletlánc rossz példáját, s nem ment el a tömeggyártás, a tömegcikkek felé, hanem megőrizte egyediségét, megtartotta jellegzetes stílusát. Éppen ezért az ingeket mai napig limitált darabszámban gyártják, hogy az eredetiséget kereső vásárló igényeit maximálisan kielégítsék. A háttérben komoly tervező csapat dolgozik, akik minden apró részletre odafigyelnek. Így történhet meg, hogy 28 év után is minden szezonban újdonságokkal, meglepetésekkel szolgálnak. S, míg a stílus nem téveszthető össze más márkákkal, még sem találkozhatunk kétszer ugyanazzal az inggel.

2009-ben hazánkban is méltó helyére került a NaraCamicie üzlet-lánc. Ma már Budapest frekventált helyein két üzlet várja a márkafüggőket. Az egyik természetesen a több luxusmárkát felvonultató, a divat-világban rendkívül rangosnak számító Andrássy úton található, míg a másik az Aréna Plazában fogadja a Plaza miliőt kedvelő vásárlókat.
A mára már közkedvelt márka, magas nívóval, egyre szélesedő választékkal és az ehhez mért exkluzív kiszolgálással várja régi és új vásárlóit.


http://www.naracamicie.hu/

Címkék: