Eladó Jenson Button Forma1-es autója 24 millió forintért

  • írta:
  • 2014.11.13

A 2004-es Hondával még dobogóra is állt a korábbi világbajnok. Ez az autó – igaz motor nélkül – most bárki számára elérhető. Persze, ha van fölös 24 milliója valakinek!


A 2004-es Hondával még dobogóra is állt a korábbi világbajnok. Ez az autó – igaz motor nélkül – most bárki számára elérhető. Persze, ha van fölös 24 milliója valakinek! 

Jenson Button 2009-ben lett világbajnok, azonban a Bar Honda színeiben is szép sikereket ért el. A most kalapács alá kerülő autójával is felállhatott a dobogóra, így a rajongók minden bizonnyal gyorsan rá fognak licitálni az autósport történelmének ezen gyöngyszemére. A 24 millió forintos ár akkor sem tűnik soknak, ha hozzávesszük, hogy motor nélkül kínálják eladásra, de a lengőkarok a féktengely és a jellegzetes karosszéria eredeti állapotban fogja új tulajdonosát szolgálni.

Jenson Button azonban nem csak ezzel az árveréssel került a sajtóba ezen a héten. Az a hír is felröppent, hogy a brit pilóta jövőre nem folytatja pályafutását a Forma1-ben. Jenson erre csak azt nyilatkozta, hogy az élete a verseny, még nem áll készen a visszavonulásra és ez számára egyáltalán nem a pénzről szól. Reméli, hogy jövőre is rajthoz állhat.

Címkék: