Tartsd a súlyod vagy akár fogyj alvással

Azt mindenki tudja, hogy a pihentető éjszakai alvástól jobban tudunk másnap koncentrálni, jobb lesz a hangulatunk és még a bőrnek is jót tesz. Egy új kutatás viszont arra is kitért, hogy a rendszeresen jól alvók könnyebben őrzik meg testsúlyukat és a fogyásban is jobb eredményeket érnek el.


A clevelandi Casa Western Reserve Egyetem kutatása a nők alvási szokásait vizsgálta, és táplálkozási és mozgási mintájuk figyelembe vételével, és arra a megállapításra jutottak, hogy azok, akik legalább 7 órát aludtak könnyebben tartották súlyukat. Akik nem tudtak rendszeresen ennyit pihenni az éjszaka folyamán 32%-kal nagyobb eséllyel híznak el és 25%-kal valószínűbb, hogy túlsúlyosak lesznek, mint kipihentebb társnőik.

A kevesebb alvás ugyanis csökkent anyagcseréhez vezetett, és a sportolásban sem voltak olyan motiváltak, mint akik kellően felfrissültek a hosszú alvástól.

Mit tehetsz, ha te sem alszol el könnyen egy felpörgött nap után?

Az elsődleges cél az legyen, hogy még 11 vagy ideális esetben 10 óra előtt ágyba kerülj. Ezek az órák a legpihentetőbben, sokkal frissebben ébredsz majd, mintha éjfél után aludnál 7-8 órát.

Próbálj ráhangolódni a pihenésre már a lefekvést megelőzően a koffein, az étkezés és a szemet, agyat terhelő kütyük mellőzésével. Ezután pedig jöhet az álmatlanság egyik tuti módszere, a meleg víz.

Egy kád forró víz is csodákra képes, de az igazi nagyágyú a masszázsmedence, amelynek vize sosem hűl ki és még a stressztől görcsbe állt izmokat is kilazítja. Már 20 perc is csodákra képes a jakuzziban, hiszen képes becsapni a testet, hogy felkészüljön a pihenésre akkor is, ha nem érzed magadat fáradtnak.

A jakuzziban ugyanis felmelegszik a test belső hőmérséklete, amely egyrészt jót tesz az anyagcserének, így erről az oldalról is támogatja a fogyást és súlymegtartást, másrészt pedig a vízből kiszállva gyorsan visszahűl a szervezet. Ez azért fontos, mert az alvásra készülő test belső maghője is csökken, így ezt a csökkenést úgy értelmezi a szervezet, hogy eljött az alvás ideje.

Ezzel az apró trükkel könnyebben elalszol majd, és álmod is pihentetőbb és hosszabb lesz. Ki gondolta volna, hogy alvás közben is fogyhatunk?