4 furcsa, de működőképes egészség tipp

Az egészség megőrzése és vele együtt a házi bajűző praktikák egyre inkább központi témának számítanak. Nálunk már talán csak a tudósokat érdekli jobban ez a problémakör, ami újabb és újabb kutatási kísérletet jelent számukra. Íme, néhány eredmény, ami elsőre talán meglepő, de bizonyítottan hatásos mód, amivel könnyíthetsz az életeden.Válassz magadnak vidám nevet!Bár szeretjük ezt gondolni, de optimistának nem születik az ember. Azzá válni kell. Ha időről időre gyakoroljuk a pozitív gondolkodást, akkor az később, a kritikusabb időszakokban óhatatlan segítséget jelenthet. De hogy kapcsolódik mindez a nevekhez? Hát úgy, hogy egy 1999-es tanulmány szerint már a nevünk vagy a nevek kezdőbetűiből kirakott szavak csengése is adhat olyan pozitív pluszt, ami az élettartamunkat is befolyásolhatja. A negatív jelentésű nevek – a tanulmány szerint – akár három évvel is megrövidíthetik életünket. Bár a „halálos kezdőbetűk” elméletére később nem találtak egyértelmű bizonyítékot, de minek kockáztassunk? Ha a nevünket nem is változtatjuk meg, legalább egy vidám becenevet szerezzünk a biztonság kedvéért.Irány az első!A nyilvános illemhelyekben rejlő egészségügyi kockázatoknak se szeri, se száma. Mindenki hallott már rémtörténeteket az itt található baktériummennyiségről, de néha kénytelenek vagyunk használatba venni a mellékhelyiséget. Ilyenkor lép életbe a „maradj az elsőnél” szabály. Eszerint mindig az ajtóhoz legközelebb eső fülkét használd, itt ugyanis a legkevesebb a veszélyes mikroorganizmusok száma. Mivel az emberek jobban szeretik másoktól távol intézni folyóügyeiket, ezért hajlamosak hátrább, a terem hátsó felén álló fülkék közül választani, figyelmen kívül hagyva az elsőt.Fogd másra!Fiatalabb korunkban előszeretettel okolunk másokat a saját hibáinkért, de idősebbé válva erről legtöbben leszokunk, és felvállaljuk a felelősséget. Még olyankor is magunkban keressük a hibát, amikor erre nem feltétlenül lenne szükség. Ha elhagyjuk a kocsikulcsot, eltűnik a telefon vagy az a fránya szemüveg már megint elkeveredik, az öregségnek és az ezzel járó feledékenységnek tudjuk be, pedig könnyen lehet, hogy valaki más rakta el. Soha ne használjuk hát a korunkat mentségként semmire, ne okoljuk rögtön az idő múlását, és így hosszabb ideig megőrizhetjük lelki frissességünket. Bátrabbak, merészebbek és bevállalósabbak maradhatunk, ha nem siettetjük ilyen kijelentésekkel az öregedést.Allergia ellen mosakodj!Az allergia szezon sokak életét megkeseríti, de ha nem akarunk állandó gyógyszeres segédletet igénybe venni, mit tehetünk a tünetek enyhítéséért? A férfiaknak van egy jó hírünk, ők mosakodással csökkenthetik az allergiás tüneteket. Legalábbis a bajuszt vagy szakállat viselő férfiak. Az allergén anyagok ugyanis előszeretettel megülnek az arcszőrzeten és további irritációt okoznak. Napi kétszer ezért érdemes langyos szappanos vízzel átmosniuk a szőrzetet, hogy megtisztítsák a légutak környékét.


Az egészség megőrzése és vele együtt a házi bajűző praktikák egyre inkább központi témának számítanak. Nálunk már talán csak a tudósokat érdekli jobban ez a problémakör, ami újabb és újabb kutatási kísérletet jelent számukra. Íme, néhány eredmény, ami elsőre talán meglepő, de bizonyítottan hatásos mód, amivel könnyíthetsz az életeden.

Válassz magadnak vidám nevet!

Bár szeretjük ezt gondolni, de optimistának nem születik az ember. Azzá válni kell. Ha időről időre gyakoroljuk a pozitív gondolkodást, akkor az később, a kritikusabb időszakokban óhatatlan segítséget jelenthet. De hogy kapcsolódik mindez a nevekhez? Hát úgy, hogy egy 1999-es tanulmány szerint már a nevünk vagy a nevek kezdőbetűiből kirakott szavak csengése is adhat olyan pozitív pluszt, ami az élettartamunkat is befolyásolhatja. A negatív jelentésű nevek – a tanulmány szerint – akár három évvel is megrövidíthetik életünket. Bár a „halálos kezdőbetűk” elméletére később nem találtak egyértelmű bizonyítékot, de minek kockáztassunk? Ha a nevünket nem is változtatjuk meg, legalább egy vidám becenevet szerezzünk a biztonság kedvéért.

Irány az első!

A nyilvános illemhelyekben rejlő egészségügyi kockázatoknak se szeri, se száma. Mindenki hallott már rémtörténeteket az itt található baktériummennyiségről, de néha kénytelenek vagyunk használatba venni a mellékhelyiséget. Ilyenkor lép életbe a „maradj az elsőnél” szabály. Eszerint mindig az ajtóhoz legközelebb eső fülkét használd, itt ugyanis a legkevesebb a veszélyes mikroorganizmusok száma. Mivel az emberek jobban szeretik másoktól távol intézni folyóügyeiket, ezért hajlamosak hátrább, a terem hátsó felén álló fülkék közül választani, figyelmen kívül hagyva az elsőt.

Fogd másra!

Fiatalabb korunkban előszeretettel okolunk másokat a saját hibáinkért, de idősebbé válva erről legtöbben leszokunk, és felvállaljuk a felelősséget. Még olyankor is magunkban keressük a hibát, amikor erre nem feltétlenül lenne szükség. Ha elhagyjuk a kocsikulcsot, eltűnik a telefon vagy az a fránya szemüveg már megint elkeveredik, az öregségnek és az ezzel járó feledékenységnek tudjuk be, pedig könnyen lehet, hogy valaki más rakta el. Soha ne használjuk hát a korunkat mentségként semmire, ne okoljuk rögtön az idő múlását, és így hosszabb ideig megőrizhetjük lelki frissességünket. Bátrabbak, merészebbek és bevállalósabbak maradhatunk, ha nem siettetjük ilyen kijelentésekkel az öregedést.

Allergia ellen mosakodj!

Az allergia szezon sokak életét megkeseríti, de ha nem akarunk állandó gyógyszeres segédletet igénybe venni, mit tehetünk a tünetek enyhítéséért? A férfiaknak van egy jó hírünk, ők mosakodással csökkenthetik az allergiás tüneteket. Legalábbis a bajuszt vagy szakállat viselő férfiak. Az allergén anyagok ugyanis előszeretettel megülnek az arcszőrzeten és további irritációt okoznak. Napi kétszer ezért érdemes langyos szappanos vízzel átmosniuk a szőrzetet, hogy megtisztítsák a légutak környékét.

Címkék: