5 ok, amiért meg kell szabadulnod a régi ruháidtól

Nincs olyan nő a földön, aki legalább egyszer ne döntött volna úgy egy már régóta nem használt, kinőtt, elnyűtt ruhadarab kapcsán, hogy nem dobja ki, hátha mégis jó lesz még valamire. Ez azonban a legritkább esetben van így. Most öt olyan okot sorolunk fel, amiért felesleges tárolnod ezeket a ruhákat. 


Nincs olyan nő a földön, aki legalább egyszer ne döntött volna úgy egy már régóta nem használt, kinőtt, elnyűtt ruhadarab kapcsán, hogy nem dobja ki, hátha mégis jó lesz még valamire. Ez azonban a legritkább esetben van így. Most öt olyan okot sorolunk fel, amiért felesleges tárolnod ezeket a ruhákat. 

1. Kinőtted őket

A régóta sutba vágott ruháknál az egyik leggyakoribb tényező, hogy hiába vennéd még fel őket, de már nem jók rád. Lehet, hogy csak egy picit szorítanak vagy lötyögnek, de mégsem úgy állnak, mint amikor megvetted őket. Teljesen felesleges tehát azt várnod, hátha még egyszer jók lesznek rád, inkább válj meg tőlük. 

2. Nem hordod őket

Szintén teljesen egyértelmű érv, hiszen nézz csak be a szekrényedbe, és vedd számba a ruhatárad. A "számkivetett" darabok lehet, hogy hónapok óta nem is voltak rajtad. Ez pedig nagy valószínűséggel a jövőben sem fog megváltozni. 

3. Túl sok ruhád van

Bár a nők kapcsán ez talán felelőtlen kijelentés, néha mégis igaz. Amikor tizenöt farmer, tíz szoknya és még tíz nyári ruha van a szekrényedben, érdemes rajta elgondolkodnod, vajon mennyit hordasz ezekből ténylegesen. Ha pedig van olyan, amit már emberemlékezet óta nem vettél ki a gardróbból, akkor felesleges megtartanod. 

4. Nem illenek az aktuális stílusodhoz

Szintén egy nyomós érv a selejtezés mellett. Gondold csak át. Miért hever a ruhásszekrényed legalsóbb bugyraiban a régen rengeteget hordott szoknyád? Miért nem veszed fel már egy ideje? Mert más stílusúakat hordasz, ezért eszedbe sem jut hozzányúlni. Mivel aligha térsz vissza a régebbi trendekhez, így ezeket a darabokat sincs értelme tárolni. 

5. Nem trendik

Ezt aligha kell magyaráznunk. A trendek jönnek-mennek, ezzel együtt egyes darabok ki is mennek a divatból, így érdemesebb frissítened a ruhatáradon és a gyenge láncszemeket kiiktatni. 

A selejtezés természetesen nem jelenti azt, hogy a már nem használt ruhákat dobd a szemétbe. Rengeteg módja van annak, hogy a kinőtt, nem használt ruháidat olyanoknak adományozd, akiknek nagy örömöt szerezhetsz vele, így a selejtezésnek célszerű úgy nekivágnod, hogy előbb tájékozódsz és már tudod, hol találhatnak igazán jó helyre egykor szeretett ruhadarabjaid. 

Címkék: