Idén a Barre edzés a sláger

Új edzésformák jönnek, majd mennek. Csak kevesen tudnak széles körben tartós sikert elérni, de úgy tűnik, 2015 a Barre edzés éve lesz. Hogy a balett és a jóga mozdulatokat vegyítő mozgás tartósan meg tudja-e vetni a lábát a fitnesztermekben, az a jövő zenéje.


Új edzésformák jönnek, majd mennek. Csak kevesen tudnak széles körben tartós sikert elérni, de úgy tűnik, 2015 a Barre edzés éve lesz. Hogy a balett és a jóga mozdulatokat vegyítő mozgás tartósan meg tudja-e vetni a lábát a fitnesztermekben, az a jövő zenéje.


A Barre edzés kölcsönvette a balett kecsességét, a jóga kitartását és a pilates kisebb ismétlésszámokra épülő izomkontrolláló vonását. Az edzés során előkerül a balettrúd, a jógamatrac és a súlyzó is, hogy együttes erővel segítsék a test tartóizomzatának átmozgatását. Az alakformálás mellett a Barre leginkább a helyes testtartás kialakításában, és az ülőmunka során kialakuló helytelen, kényszerű testhelyzet miatt fellépő fájdalmak enyhítésében nyújthat segítséget.

A tudatosabb testkép, a súlyvesztés és az erősebb izmok szinte csak ráadásként jelennek meg a mozgás következtében, amely fejleszti a hajlékonyságot is. A visszafogott, inkább lassú ütemű edzés túlsúlyosok és állapotos nők számára is ideális, hiszen nem hirtelen igényel nagy erőkifejtést, sőt még az egyensúlyérzéket is növeli.

Az edzések egy órásak, és a bemelegítés után a felsőtest izomzata kerül fókuszba, majd a balettrúd használatával jöhetnek az alsó régiók is. A kar, a láb, a törzs és a fenékizmoknál főként a test saját tömegét kell emelni, de később előkerülhetnek a kisebb súlyok is. Lezárásként pedig a jógából ellesett nyújtómozdulatokkal jön a lazítás. A kardio és mélyizom-erősítő edzések kombinációjaként ideális mozgásnak tartott Barre Amerikában már 2008 óta hódít, de az ország határait még csak most kezdi feszegeti. Talán lassan majd hozzánk is elér.

Címkék: