3 rendhagyó medence, amilyet még nem láttál

A medencével úgy vagyok, mint Gombóc Artúr a csokoládéval: minden típus jöhet. Szeretem a meleg vizes medencét, a hideg vizeset, a kintit, a bentit, a természeteset, az építettet és persze az extrém megoldások is hívogatnak. Ez utóbbiból mutatok most hármat.Nemo 33 Sokáig a világ legmélyebb épített medencéjének számított (Európában még most is ő a csúcstartó) a Brüsszelben található Nemo 33. Az elsősorban búvárok számára kialakított medence nemcsak mély, de a berendezése sem éppen hagyományos. A filmforgatások során is gyakran igénybe vett medence épületekkel és autómaradványokkal is könnyen „berendezhető”, így tetszés szerint alakítható környezetben tudják elsajátítani a búvárkodás alapjait az érdeklődők.Az „Ördög medencéje”A lista egyetlen természet által alkotott medencéje, ami bár nagyon biztonságos, mégis kellően rémisztő ahhoz, hogy kiérdemelje a nevét. A medence egy természet által vájt mélyedés a folyóban, ami szokatlan helyének köszönheti hírhedtségét. Az afrikai Viktória vízesésnél található mélyedésről van szó, ami szinte közvetlenül a szakadék szélén helyezkedik el. A medence szélére húzódva bárki letekinthet a 128 méteres mélységbe, miközben a körülötte csordogáló víz dübörögve hullik alá.Vörös medenceMíg a zöld vízhez annyira nincs bizodalmam, a Koh Samui vörösbe hajló medencéjét szívesen kipróbálnám. A víz maga persze nem vérvörös, de a medence csempéjének szokatlanul élénk piros, narancs és sárga színe valószerűtlen összhatást kölcsönöz az egyszerű fürdőhelynek. A medence színe rímel a látványos naplementékre, amihez csak egy Bloody Mary kell, és már meg is van a piros színháromság.


A medencével úgy vagyok, mint Gombóc Artúr a csokoládéval: minden típus jöhet. Szeretem a meleg vizes medencét, a hideg vizeset, a kintit, a bentit, a természeteset, az építettet és persze az extrém megoldások is hívogatnak. Ez utóbbiból mutatok most hármat.

Nemo 33

Sokáig a világ legmélyebb épített medencéjének számított (Európában még most is ő a csúcstartó) a Brüsszelben található Nemo 33. Az elsősorban búvárok számára kialakított medence nemcsak mély, de a berendezése sem éppen hagyományos. A filmforgatások során is gyakran igénybe vett medence épületekkel és autómaradványokkal is könnyen „berendezhető”, így tetszés szerint alakítható környezetben tudják elsajátítani a búvárkodás alapjait az érdeklődők.

Az „Ördög medencéje”

A lista egyetlen természet által alkotott medencéje, ami bár nagyon biztonságos, mégis kellően rémisztő ahhoz, hogy kiérdemelje a nevét. A medence egy természet által vájt mélyedés a folyóban, ami szokatlan helyének köszönheti hírhedtségét. Az afrikai Viktória vízesésnél található mélyedésről van szó, ami szinte közvetlenül a szakadék szélén helyezkedik el. A medence szélére húzódva bárki letekinthet a 128 méteres mélységbe, miközben a körülötte csordogáló víz dübörögve hullik alá.

Vörös medence

Míg a zöld vízhez annyira nincs bizodalmam, a Koh Samui vörösbe hajló medencéjét szívesen kipróbálnám. A víz maga persze nem vérvörös, de a medence csempéjének szokatlanul élénk piros, narancs és sárga színe valószerűtlen összhatást kölcsönöz az egyszerű fürdőhelynek. A medence színe rímel a látványos naplementékre, amihez csak egy Bloody Mary kell, és már meg is van a piros színháromság.

Címkék: