Rekordot dönt az idei Vivicittá

A hétvégén megdőlhet a részvételi rekord a Telekom Vivicittá városvédő futáson, melyen előreláthatólag több mint 25 ezren indulnak majd.


A hétvégén megdőlhet a részvételi rekord a Telekom Vivicittá városvédő futáson, melyen előreláthatólag több mint 25 ezren indulnak majd.

A jubileumi, 30. rendezvény hétfői sajtótájékoztatóján a rendező Budapest Sportiroda (BSI) vezetője, Kocsis Árpád elárulta, a nap folyamán érkezik be a 24 ezredik nevezés, így biztosra vehető, hogy 25 ezernél is többen lesznek majd a Margitszigeten. Hozzátette: a vasárnapi félmaratonra már egy hónapja lezárták a nevezést, mert betelt a 8500 fős létszám. 

Szintén rekordnak számít, hogy 970 magyar településről érkeznek résztvevők a fővárosba, s Kocsis Árpád kiemelte: külföldről több mint 2000-en jelezték indulási szándékukat, ami 15-17 000 vendégéjszakát jelent majd a budapesti szállodáknak.

Az 1984-ben Olaszországban indult tömegsportrendezvényhez 1986-ban csatlakozott Budapest, s 15 éven keresztül 12 kilométeres versenyeket rendeztek. A BSI 2001-től kezdte bővíteni a programot, a családi futás 2010-től, míg a félmaraton 2011-től része a rendezvénynek. Az indulói létszám az elmúlt években dinamikusan emelkedett, a 1986-os 1600 főhöz képest tavaly már átlépte a 20 ezres létszámot.

Éppen a hatalmasra duzzadt mezőny miatt határoztak úgy a szervezők, hogy idén először kétnapos lesz az esemény, melynek szombati nyitónapján a 2,5 kilométeres Minicittát, a 2,5 kilométeres gyaloglást, illetve a családi futást és a 3x2 kilométeres váltót rendezik meg, míg vasárnap a félmaraton mellett a 10 kilométeres Vivicittát, és a 7 kilométeres Midicittát bonyolítják le.

A versenyt 1997 óta támogató Telekom képviseletében Rózsa Iván vállalati kommunikációs igazgató megtiszteltetésnek nevezte, hogy cége együttműködhet a BSI-vel. Mint mondta, a Vivicittá egy igazi családi futóesemény, s a szervezésben nagy szerepet vállaló Telekom több dologgal is készül a hétvégére: lesz okos digitális játszóház, logó tetoválás, óriáscsúszda, s ingyenes internetezési lehetőség is a Margitszigeten.

 

MTI

Címkék: