A grillezés élménye mostantól kis helyen is elérhető

A grillezés élményéhez a kert vagy egy nagyobb terasz nyitott képe társul, pedig ma már léteznek egészen kis helyen elférő eszközök is. Az OFYR Tabl'O elhozza az erkélyekre és apró teraszokra is sütögetés és az autentikus grilles ízek kiválóságát!


Az OFYR Tabl'O egy asztalra tervezett vaslapos grill, ami alig nagyobb egy kínáló tálcánál. Mérete miatt az étkező asztalon vagy oldalpulton is kiválóan elhelyezhető, és máris kezdődhet a sütés, akár ülő helyzetből is.

A grill brikettel fűthető, tehát semmilyen elektromosságot nem igényel, és a hozzá most ajándékba hazavihető, speciális kókusz brikett füstje plusz aromákat is csempész a készülő ételbe. A brikett nem füstöl nagyon, így csak egy kellemes füstös ízre kell számítani, és cserébe még a szomszédok sem szólnak a túl nagy füstért, Ráadásul minimális hamut hagy maga után az elégett brikett, ami a takarítást is jelentősen megkönnyíti.

Egyszerűen használható, átlátható konstrukciójú és elegáns megjelenésű OFYR Tabl'O bármely terasz és asztal büszke központi eleme lehet! Romantikus vacsorákhoz, elhúzódó brunch-okhoz tökéletes társ, és még a nyaralóba vagy a horgászatra is magaddal viheted, hogy soha ne kelljen lemondanod a grillezés öröméről. Hely szűkében sem!

Szeretné élőben is megtekinteni, működés közben is megnézni az OFYR készülékeit? Akkor látogasson el április 22-24 között a Konyhakiállításra, ahol a SpaTrend standján többek között a Tabl'O nagy testvéreit, a Kamado Joe kerámia grilleket, az Alfa Forni pizzasütő kemencéket és a Broil King gázgrilleket is megismerheti.