Azt hiszed vége a grillszezonnak? Tévedtél!

A grillezés főszezonját sokan a nyárnak tartják, pedig tavasszal és ősszel ugyanolyan jók a körülmények a kültéri sütögetéshez. Az igazán elszánt grillezők pedig még a hő beköszöntével sem pakolják el sütőszerszámaikat, sőt inkább kihasználva a téli árleszállítást, bevásárolnak jövőre. Erre bíztatunk Téged is, kedvcsinálóként pedig Országos Grillvásárt rendezünk!

November 20-án véget országosan elérhető grillakciónk, melynek keretén belül a legmodernebb Broil King grillek közül válogathatnak az érdeklődők. A gázzal és faszénnel fűthető grillek mellett egy sajátos típus, a kamadó grillek is részt vesznek az akcióban, így minden igényt kiegélítő repertoárból választhatsz.

Ha nem zavar a hideg, és télen is előszeretettel grillezel a saját és családod örömére vagy előrelátóan már a jövő tavaszra készülsz, fogadd el a Grilláruház.hu kuponkódját, amelynek segítségével plusz 10% kedvezménnyel vásárolhatod meg raktáron lévő termékeinket. A kupon a kedvezményes termékek vásárlásánál is igénybe vehető, még lejjebb tornázva ezzel az árakat.

Az ingyenes kupon megszerzéséhez kattintsd ide.

Címkék: