A Jégvarázs lendíti fel a norvég turizmust

A Jégvarázs sikeréből a készítők, a forgalmazók és a gyerekek mellett most egy újabb csoport is profitál. A mese hatására Norvégiában látványosan beindult a turizmus. Tömegek kíváncsiak a mesében látott helyszínekre, ahova már külön utakat is szerveznek.


A Jégvarázs sikeréből a készítők, a forgalmazók és a gyerekek mellett most egy újabb csoport is profitál. A mese hatására Norvégiában látványosan beindult a turizmus. Tömegek kíváncsiak a mesében látott helyszínekre, ahova már külön utakat is szerveznek.

Az Oscar-díjas Disney rajzfilm, – túlzás nélkül állíthatom – hogy generációkat bűvölt el, és hatása nemhogy csökkenne, inkább egyre nő. A norvégok rá is haraptak erre a lehetőségre, és olyan tematikus utakat szerveznek a hazai és külföldi rajongók számára, melyek során bepillanthatnak a jég országának életébe. A rajzfilm tájai, kastélyai ugyan nem egy konkrét helyet mintáznak, de az inspirációt adó helyeket ténylegesen is fel lehet keresni.

A kalandra vállalkozók követhetik a filmkészítő stáb útját, akik ihletért utaztak a messzi országba. Az utasok megismerhetik Arendelle képzeletbeli királyságát mintázó Berdent meseszerű házaival és a 14. századi hangulatot árasztó városnegyedét (Bryggen) történelmi értékeivel és helyi kézműveseivel.

Annak sem kell aggódnia, aki a város helyett inkább a jégkastély rideg falaira vágyik, szerveznek utat a természet farkasordító hidegébe is. A fjordok, havas csúcsok hódítói helyi lakosokkal ismerkedhetnek, bepillantva a favágók, halászok életébe. Beszélő hóembert ugyan nem garantálnak a szervezők, de emellett szinte mindent megtekinthetnek az érdeklődők a kastély másától, a hallgatag hegyekenés a jégkék tavon át, ahova tényleg nem nehéz odaképzelni két pajkos hercegnőt.

Címkék: