A kannabisz lehet a rák egyik ellenszere?

A kannabisz lassíthatja bizonyos rákfajták növekedését a haifai Technion egyetemen kutató izraeli tudósok első laboratóriumi eredményei alapján – értesült a Háárec című újság.


A kannabisz lassíthatja bizonyos rákfajták növekedését a haifai Technion egyetemen kutató izraeli tudósok első laboratóriumi eredményei alapján – értesült a Háárec című újság.

Az egyetem kutatói több tucat kannabiszféle több száz különböző rákos sejtcsoport növekedésre gyakorolt hatását vizsgálták, és első következtetéseik szerint az agydaganat és a mellrák gyógyításában hatékony lehet a kábítószerként is ható növény alkalmazása.

Izraelben orvosi célokra a tünetek és a kezelések mellékhatásainak enyhítésére már régóta felírhatják az orvosok gyógyászati célra a marihuánát, elsősorban hányingercsökkentő és étvágyserkentő, valamint krónikus fájdalmakat enyhítő és közérzetjavító hatásai miatt.

A Technion tudósai azonban az aktív gyógyhatását kezdték vizsgálni, vagyis azt, hogy képes-e segíteni a rákos sejtburjánzás megállítását, vagy csökkentését. A biológiai tanszék kísérletei egy évvel ezelőtt Dedi Meiri professzor vezetésével kezdődtek, aki a torontói rákkutató intézetben végzett posztdoktorátusa és hazatérése után saját laboratóriumot nyithatott a kérdés vizsgálatára.

Meiri szakterülete a sejtek szerkezeti vázát képező citoszkeleton kutatása, amelynek fontos szerepe van a sejtosztódásban. „Megpróbáljuk megvizsgálni, hogy a kannabisz képes-e megakadályozni a rákos sejtek agresszívvé válását, hogy harcol-e a sejteken belül és képes-e elpusztítani azokat”- nyilatkozta a Háárecnek.

A kísérleteket támogatja az amerikai Cannabis Pharmaceuticals nevű gyógyszeripari vállalat is, amely a növényre alapozva fejleszt ki különböző gyógyszereket. Noha a kutatás még kezdeti stádiumában van és Meiri szívesebben nyilatkozna sikereiről egy-másfél év múlva, a Háárecnek már elmondta, hogy tudóstársaival kannabiszt alkalmazva sikerült „öngyilkosságra”, apoptózisra (programozott sejthalál) késztetniük a daganatos agysejteket. 

Egyelőre nem értik a jelenség okát, de hasonló sejthalált idéztek elő mellrákos sejtekben is, és következetesen kutatják a betegség többi fajtáját. Meiri egyelőre óvatosan fogalmaz s abban reménykedik, hogy munkájával sikerül segítenie öt-hat rákfajta kezelését.

 

MTI

Címkék: