Hogyan tudd meg egy este alatt, hogy a barátod aljas áruló-e?

  • írta:
  • 2014.10.23

A társasjáték nem csak gyerekeknek való, sőt, a következő játékok a szereplők életkorától is változnak. Egészen más élmény családtagokkal, gyerkőcökkel játszani, mint az úgynevezett barátaiddal. Igen, úgynevezett, mert némelyik társasjáték arra is rávilágít, hogy kiben bízhatsz meg igazán.


A társasjáték nem csak gyerekeknek való, sőt, a következő játékok a szereplők életkorától is változnak. Egészen más élmény családtagokkal, gyerkőcökkel játszani, mint az úgynevezett barátaiddal. Igen, úgynevezett, mert némelyik társasjáték arra is rávilágít, hogy kiben bízhatsz meg igazán.

Együtt mentsétek meg a világot!

A Pandemic nevű játékban meg kell mentenetek a föld lakosságát négy szörnyű vírustól. A játék előnye, hogy végig együtt kell dolgoznotok, ha sikerrel akartok járni. Együtt nyertek és együtt veszítetek. Az alapszabályok 10 perc alatt megtanulhatóak, ám ami igazán érdekessé teszi a Pandemic-et, hogy közösen milyen stratégiát dolgoztok ki. A játék beszélgetésre sarkall benneteket, és annyiféleképpen képes kibabrálni veletek, hogy egy igazán izgalmas és feszült este elé néztek, ha belevágtok a világ megmentésébe.

Képzeld el

A Dixit egy művészeti remekmű. A francia játék tele van csodásan illusztrált kártyákkal. Már az is élvezetes, hogy végiglapozod ennek a díjnyertes játéknak a pakliját. Ez egy afféle történetszövő kártyajáték. Egyszerű a szabályrendszere, ám beindítja a fantáziádat. A lényege, hogy a soron következő játékos kiválasztja a kezében lévő kártyák egyikét és a rajta szereplő mesés képnek ad egy sokat sejtető címet. A többiek ezután kiválasztanak a saját kártyáik közül egyet, melyre illik az adott cím. Névtelenül, letakarva mindenki leteszi a kiválasztott kártyákat az asztalra. Összekeverik őket, majd felfordítják. Aki ezek után eltalálja, hogy a kártyák közül melyik a címadó kártyája az nyer a körben.

Etesd meg a pandát!

A Takenoko egy bájos társasjáték. A kínai császár egy pandát ajándékoz a béke jeléül a japán uralkodónak, ám ez a csacska panda elkezdi megdézsmálni az uralkodó bambuszültetvényét. Nektek, játékosoknak afféle menedzserként kell taktikáznotok. Egyrészt a kertésszel rendbe kell raknotok a kertet, másrészt arról is gondoskodnotok kell, hogy a panda jól lakjon. Ne tévesszen meg a mesébe illő környezet, ez egy elég komoly taktikai játék, amiben kibabrálhatsz a társaiddal is.

Kém a sasfészekben

A The Resistance a barátság igazi próbája. Ti, játékosok, az ellenállás tagjai vagytok, akik szabotázs akciókat hajtotok végre a gonosz birodalom ellen. Ám titokban néhányan kémek vagytok, akik azon dolgoznak, hogy ezek az akciók ne sikerüljenek, ugyanakkor az se derüljön ki, hogy árulók vagytok. A szabályrendszer ebben a játékban is pár perc alatt megérthető, mivel nem az a lényege, hogy bonyolult csatákban vegyetek részt. A körök és a kártyák beszélgetést generálnak. Vitatkozni fogtok, vajon kiben lehet megbízni és ki lehet az aljas áruló. Roppant szórakoztató hazudós játék, melyben kiderül, kire számíthatsz.

Címkék: