Mikulás parti a Bogácsi Termálfürdőben – december 6.

A Mikulás érkezését főként a kiskorú állampolgárok várják feszült figyelemmel, de a felnőtteknek is tartogat meglepetéseket a fehér szakállú öreg. Most éppen a Bogácsi Termálfürdővel közösen dolgozott ki egy remek programot sok zenével és még több meleg vízzel.

A beszédes Fürdők Éjszakája – Mikulás Party néven megrendezett eseményre december 6-án, az esti órákban kerül sor a méltán népszerű bogácsi fürdő falai között. Az estre várnak minden kicsit, de még inkább nagyot, aki szeretne egy önfeledt pár órát tölteni a feldíszített medencék és a vidám tömeg között. A nyitott és fedett gyógymedencéket egyaránt bevető vezetőség – a tavalyi tapasztalatokkal felvértezve – pirosba öltöztetik a létesítményt. A mozgalomhoz bárki csatlakozhat piros törülközővel és piros fürdőruhával.

A pontos helyszínt a fürdő honlapján találod.

Címkék: