Előregyártott vagy egyedi masszázsmedencét válassz?

Mielőtt döntésre jutnál ebben az igen fontos kérdésben, több szempontot is meg kell vizsgálnod. Önmagában egyik változat sem jobb, mint a másik, de az előnyök-hátrányok összevetése után kiderülhet, hogy számodra melyik az igazi megoldás.


Mielőtt döntésre jutnál ebben az igen fontos kérdésben, több szempontot is meg kell vizsgálnod. Önmagában egyik változat sem jobb, mint a másik, de az előnyök-hátrányok összevetése után kiderülhet, hogy számodra melyik az igazi megoldás.

Az egyszerűség a előregyártott változatok mellett szól. Sokkal kényelmesebb besétálni egy boltba és egy szakértő eladó véleménye után rábökni a neked tetsző darabra. Az árak változatosak, de ez méret valamint tudásfüggő, és szinte minden esetben a hasonló felépítésű egyénileg gyártott medencék árai alatt maradnak. A világhírű brandek (Caldera Spas) termékei magas színvonalat és széles tudástárat vonultatnak fel, és az sem elhanyagolható szempont, hogy a karbantartásuk egyszerűbb. Ezt részben pont az „egyen megjelenésnek” köszönhetik, ami megkönnyíti a medencéhez illeszkedő kiegészítők beszerzését is.

A készíttetett medence ezzel szembe drágább, nehezebb megfelelő tetőt, hozzáillő lépcsőt találni, de megvan az a tagadhatatlan előnye, hogy a beépítés helyszínéhez igazodik. Ezekre a medencékre főleg akkor van nagy szükség, ha a medence végleges helyének szánt terület nem alkalmas egy kommersz alakú medencének. Helyszűke, speciális benyúlások és egyéni igények is alakíthatják a készíttetett masszázsmedence alakját, ami mindig egy adott helyen mutat a legjobban. Költözés vagy átalakítás esetén ezeket a medencéket is át lehet helyezni, de mivel sokkal szervesebb kapcsolatot ápolnak a környezetükkel, mint előregyártott társaik, ezért kérdéses, hogy mennyire tudnak „alkalmazkodni” a megváltozott körülményekhez.

Élvezze Ön is nap, mint nap a masszázsmedence jótékony hatásait saját otthonában! Vegye igénybe a SpaTrend országos raktár-kiárusítás és bemutatótermi vásár egyedi kedvezményeit november 2. és december 2. között. Látogasson el a SpaTernd Outdoor Design Caldera szalonjába a MAXCity áruházba, ahol szakértők segítségével választhatja ki az Ön számára tökéletes jakuzzi modellt.

Címkék: