A párhuzamos parkolás új világrekordja 8 centiméter!

  • írta:
  • 2014.11.26

Egy kínai sofőr mindössze 8 centiméterrel hosszabb parkolóba pörgött be, mint amilyen hosszú autót vezetett.


Egy kínai sofőr mindössze 8 centiméterrel hosszabb parkolóba pörgött be, mint amilyen hosszú autót vezetett.

Han Yue egy drift versenyző és kaszkadőr, aki évekig tartotta a párhuzamos parkolás világrekordját, ám tavaly egy brit, profi sofőr letaszította trónjáról. 2013-ban Alistair Moffatt 8,6 centiméteres csúcsot állított fel ebben a műfajban. Idén ezt Yue több mint fél centivel túlszárnyalta.

Összehasonlításképpen, az új iPhone6 Plus 16 centiméter hosszú, tehát a parkolás után az autók között fele akkora hely maradt, mint az új almás telefon. A szó szerint kicentizett parkolóba Yue egy háromajtós Mini Cooper-rel driftelt be. Az első fázisban ívelt vonalon közelítette meg a két álló autót, miközben folyamosan gyorsított. Pár méterre a céltól berántotta a kéziféket, ezzel megcsúsztatva az autó hátulját, majd egy pillanattal később állóra fékezett.

A sikeres kísérlet után azt mondta, hogy nem nyughatott addig, míg vissza nem került a párhuzamos parkolás világrekordja Kínába, mert ezzel szeretné bizonyítani, hogy az országa tele van remek autóversenyzőkkel.

Címkék: