Lenyűgöző digitális smink

  • írta:
  • 2014.08.21

Az Omote egy olyan rendszer, mely képes bármit rávetíteni egy ember arcára és követni a digitális smink viselőjének mozgását. A végeredmény egyszerre lenyűgöző és ijesztő.


Az Omote egy olyan rendszer, mely képes bármit rávetíteni egy ember arcára és követni a digitális smink viselőjének mozgását. A végeredmény egyszerre lenyűgöző és ijesztő.

Már eddig is láthattál olyan előadásokat, melyek során házak homlokzatára, vagy a színpadok díszleteként háromdimenziós animációkkal kápráztatták el a közönséget. Csakhogy az Omote esetében a vászon az emberi arc. Ám nem csak egyszerűen állóképeket vetít az arcra a rendszer, hanem képes animációkat is megjeleníteni, ráadásul követi a „viselőjének” mozgását. Sőt, tükröző felületeket is képes imitálni.

A projekt vezetője Nobumichi Asai, aki grafikusokkal, dizájnerekkel, sminkmesterekkel együtt dolgozva alkotta meg a végeredményt. Természetesen számítógépes animációk szakértői is segítették a munkáját. Pontos technikai információkat nem adtak ki a projektről, de a mozgásérzékelőkkel, vetítőkkel működő program feltehetőleg csak „labortóriumi” körülmények között működik egyelőre. Ugyanakkor izgalmas eljátszani a gondolattal, hogy talán pár év múlva a reggeli smink kiválasztásakor ennek a házi változata is a segítségedre lehet.

Címkék: