Bicskanyitogató szokások az edzőteremben

Mindenki látott már olyan húzást a konditeremben, amitől a pulzusa az egekbe szökött – nem feltétlenül a heves edzéstől. Összegyűjtöttünk nektek párat ezek közül…


Mindenki látott már olyan húzást a konditeremben, amitől a pulzusa az egekbe szökött – nem feltétlenül a heves edzéstől. Összegyűjtöttünk nektek párat ezek közül…

Aki folyton versenyezni akar        

Bemész a terembe, bemelegítésként ráállsz a futógépre, szeretnél hangulatba kerülni, de a melletted futó folyamatosan a te kijelződet bámulja. Rejtély, miért érdekli őt a szomszéd elégetett kalóriamennyisége, de tény, hogy ez az ember nem tud edzeni anélkül, hogy ne versenyezne vadidegenekkel. Persze az nem jut eszébe, hogy ami őt motiválja, az másnak nagyon idegesítő és feszélyező lehet.

Aki még csak ki sem fullad

Nem várható el mindenkitől, hogy rögtön intervallum futással vagy nagy súlyokkal kezdjen, hiszen fontos a fokozatosság. De mégis kiborító tud lenni, amikor te csatakosan, remegő lábakkal vánszorogsz az öltözőbe, ő pedig az egy órányi gyors séta után boldogan újságolja párjának a telefonba, hogy ma is edzett.

Aki csak beszélgetni jött

Tény, hogy egyeseknek motiváció, ha nem egyedül kell lejárniuk a konditerembe, és baráttal/barátnővel jönnek. De amikor edzés helyett a gépeken ücsörögve beszélgetnek jóízűen, az nem vicces. Legyen szó akármilyen fontos témáról, hatvan percet lehet vele várni.

Aki hangosan edz

Fontos, hogy a fejlődéssel fokozatosan növeljük a terhelést, hiszen így tudunk egyről a kettőre lépni. Erről azonban nem kell az egész teremnek tudnia. A fájdalmas nyögéseket, ordításokat hagyjuk inkább a legújabb Michael Bay film premierjére. 

Aki túlságosan barátságos

Értjük, a konditerem levegője izzadtságtól és kemény munkától fülledt, ami akár még szexi is lehet, de ne itt próbáljunk randipartnert keresni. Az edzőteremben a maximumot kell kihozni a testünkből. Ez piros arccal, izzadt hajjal, foltos ruhával jár, de ez kell a változáshoz. Nehéz lehet mindezt elérni, ha közben az izmos teremedző figyelmét keressük.

Aki lestoppolja a gépeket

Egy kulacs vagy törülköző jelzi, hogy tilos a gépet használnod, mert valaki épp a köredzését végzi. Ismerős? Persze semmi gond azzal, ha valaki ezt a hatásos és kimerítő módszert választja, ha egy-egy ember lézeng a teremben. De ha tömegek várják, hogy használhassanak egy gépet, akkor kifejezetten etikátlan lestoppolni őket.

Címkék: