Mini toronyház New York közepén

  • írta:
  • 2015.02.26

Brooklyn kikötőnegyedében olyan lakóházat terveznek építeni, melyet kifejezetten fiataloknak, egyedülállóknak ajánlanak.


Brooklyn kikötőnegyedében olyan lakóházat terveznek építeni, melyet kifejezetten fiataloknak, egyedülállóknak ajánlanak.

New Yorkban szinte lehetetlen megfelelő lakást találnia annak, aki épp most kezdi önálló életét. A lakások átlagos mérete 60 négyzetméter, és áraik a felhőkarcolók határát súrolják. Ráadásul New York önkormányzatának rendelete szerint a lakások mérete nem lehet kisebb 36 nm-nél. A város vezetése ezzel próbálja szabályozni, hogy nehogy túlzsúfolttá váljon a belváros. A My Micro NY nevű projekt ez alóla szabály alól felmentést kapott, mert a város vezetése szükségesnek érezte, hogy olcsóbb lakások is elérhetőek legyenek azok számára, akik kisebb költségvetésből élnek. Főleg a tanulókat, pályakezdőket szeretnék ezzel a lehetőséggel segíteni. Az épület 32 emelet magas lesz és 55 lakás fog elférni benne, melyek egyenként 24 négyzetméteresek, és mindegyikhez fog tartozni egy kis terasz is. Az építkezést már megkezdték, nyáron be is költözhetnek az első lakók.

Címkék: