Gyalogos híd London közepén 16 milliárdból

  • írta:
  • 2015.02.26

Új jelképes épülettel szeretnék kiegészíteni London látképét. A Temzére egy gyalogos hidat terveznek, melynek megépítésére a világ minden pontjáról pályáztak cégek.


Új jelképes épülettel szeretnék kiegészíteni London látképét. A Temzére egy gyalogos hidat terveznek, melynek megépítésére a világ minden pontjáról pályáztak cégek.

A londoni vezetés azért döntött amellett, hogy megépíti a gyalogos hidat a Nine Elms körzetben, mert az előzetes tanulmányok alapján naponta 9000 gyalogos és ugyanennyi kerékpáros venné igénybe – az építkezésre 16 milliárd forintnak megfelelő fontot különítettek el a költségvetésben. Nyilvános pályázatot írtak ki a híd terveire, melyre 74 munka érkezett be. Némelyik kifejezetten sajátos oldalról közelítette meg a problémát, mint például a vízeséssel kiegészített híd ötlete, mely egy mandolin formájára emlékeztet és a kerékpárosokat egy spirál útvonalra tereli.

A 74 pályamunkából a döntőbizottság 10-et fog kiválasztani márciusban. Ravi Govindia, a bizottság elnöke elmondta: „Versenyre hívtuk a világ tervezőit, hogy egy olyan időtálló híddal rukkoljanak elő, mely nem csak szépségével, de funkcionalitásával is London meghatározó építményévé válik.”

A végső döntést a város vezetése a lakosságra bízza, az utolsó fordulóra is versenyben maradt pályázatok közül szavazás alapján fognak dönteni júliusban.

Címkék: