3 hiba, amit szinte mindenki elkövet csirke grillezéskor

A csirke az egyik leghálásabb grill alapanyag, mert ezerféleképpen ízesíthető, gyorsan elkészül és még a kezdőknek is bőven tartogat sikerélményeket. Ezzel együtt is van pár olyan praktika, amit érdemes betartani a tuti sikerhez.


1. Vizes hús

A bőrös csirkénél különösen fontos, hogy a sütés előtt minden nedvességet leitasson a hús felületéről. Ez alól egyedül a pácolt húsok a kivételek, de a sós-vizes pácolásnál vagy a hús megmosása után már muszáj egy nedves törlőkendővel leitatni a felesleget. Ennek hiányában a bőr nem lesz olyan ropogós, és a víz gőzzé alakulva inkább főzi, mint süti a húst, ami ritkán cél a grillezésnél.

2. Nem minden csirke egyforma

Bőrös vagy csontos, comb vagy mell, egyáltalán nem mindegy, amikor sütésre kerül a sor. A különféle csirkerészeknek más-más időre és hőfokra van szüksége a tökéletes elkészüléshez, ezért soha ne süssön ugyan annyi ideig egy bőrös, csontos combot, mint egy vékony csirkemellet.

3. Pihenni kell

A marha húsnál már megszokhattuk, hogy elkészülés után a húsnak pihenésre van szüksége. Ez a helyzet a csirkénél is fent áll, tehát a grillről levéve, mérettől függően, legalább 5-20 percig hagyja pihenni. Ezen idő alatt a húsban lévő szaftok elrendeződnek, és mindenhol ugyanolyan zamatos lesz az étel.