Jót tesz vagy árt a bőrnek a szauna?

A szauna pozitív egészségügyi hatásait élvező szervek közé vajon a bőr is beletartozik? A rendszeres párolódás javítja vagy éppen ellenkezőleg, rontja a bőrminőséget és a az esetlegesen meglévő bőrproblémákat?

A válasz nem teljesen egyértelmű, de inkább a pozitív irányba billen a mérleg nyelve. Általánosságban elmondható, hogy a rendszeres szaunázás nem tesz kárt az egészséges bőrben. A forró környezet ugyan szárít, de ennem a megfelelő folyadékpótlást követően nem marad tartós nyoma.

Bizonyos bőrbetegségeknél ugyancsak pozitív hatású lehet a szaunázás. Ilyen például a pikkelysömör. A szauna bőrpuhítóként viselkedik és gátolja a bőrvastagodás kialakulását.

Más bőrproblémáknál azonban, ideiglenesen, súlyosbíthatja a tüneteket a szauna. Ide sorolható a rozácea, amely főként az orcákon található hajszálértágulat következtében állandósul. A piros, akár lilás arcpír a szaunázás után jelentősen felerősödhet, a bőr megnyugvásához pedig hosszú időre lesz szükség.

Érdemes tehát a konkrét bőrképpel szakmeberhez fordulni, hogy az egyes esetekre vonatkozó legjobb tanácsokkal a zsebben kereshesse fel a szaunát vagy legalább a jóval hűvösebb infra szaunát.

Ha ön is szeretne rendszerezes szaunázóvá válna, mert fontos önnek a lelki egyensúlyának megteremtés és egészségének megőrzése, akkor jöjjön el az Országos Kerti Bútor vásárra, hogy szakértők segítségével választhassa ki a terasza vagy kertje hangulatához leginkább illő szaunáját.

Általánosan elmondható, hogy még a rendszeres szaunázás sem károsítja a bőrt. Néhány bőrbetegségben (pl.: pikkelysömör - psoriasis vulgaris) a szaunázás kifejezetten előnyös lehet, mert megakadályozhatja vastag pörkök képződését. Atópiás hajlammal rendelkező egyénekben azonban a szaunázás kínzó bőrviszketést okozhat. A nyilvános szaunákban gombás eredetű bőrfertőzéseket el lehet kapni, ám ez megfelelő higiénés szabályokkal kiküszöbölhető.

Részletek: http://www.webbeteg.hu/cikkek/egeszsegturizmus/3035/szaunazas-es-betegsegek

Címkék:

szauna bőr