A férfiak sokkal önimádóbbak, mint a nők

A férfiak általánosságban véve hajlamosabbak a nárcizmusra, mint a nők - állapították meg a Buffalói Egyetem kutatói, akik több mint 475 ezer embertől származó, mintegy három évtizednyi adat alapján vonták le következtetéseiket.


A férfiak általánosságban véve hajlamosabbak a nárcizmusra, mint a nők - állapították meg a Buffalói Egyetem kutatói, akik több mint 475 ezer embertől származó, mintegy három évtizednyi adat alapján vonták le következtetéseiket.

A Psychological Bulletin című folyóiratban megjelenő tanulmány készítői 31 évnyi kutatás eredményeit összegezve arra jutottak, hogy a férfiak nemzedékekre visszamenőleg és kortól függetlenül is "jobban teljesítettek" önimádat terén.

"A nárcizmus különböző személyek közötti diszfunkciókkal van összefüggésben, úgy mint az egészséges, hosszú-távú kapcsolatra való képesség hiánya, az etikátlan viselkedés és az agresszió" - mondta Emily Grijalva, a tanulmány vezető szerzője. Mint hozzátette: "a nárcizmus ugyanakkor növeli az önbecsülést, az érzelmi stabilitást és a vezetői szerep betöltésére való hajlamot".

A kutatók több mint 355 újságcikket, értekezést, kéziratot és technikai segédletet elemezve tanulmányozták a nemek közti különbségeket a nárcizmus három aspektusa szempontjából: irányítás/tekintély, grandiozitás/exhibicionizmus és bizonyos dolgokra való jogosultság.

A szakemberek az utóbbi tekintetében észlelték a legnagyobb szakadékot a két nem között, ami azt sugallja, hogy a férfiak hajlamosabbak mások kihasználására és sokkal inkább jogosultnak érzik magukat bizonyos kiváltságokra.

Grijalva szerint a nőkhöz képest a férfiak továbbá jobban vágynak a hatalomra. Exhibicionizmus tekintetében azonban nincs különbség a két nem között, ami azt jelenti, hogy mind a férfiak, mind a nők hajlamosak az önteltségre.

A kutatások már kimutatták, hogy a nárcizmushoz hasonló személyiségzavarokat az idők folyamán rögzülő nemi sztereotípiák és elvárások is kiválthatják - olvasható a ScienceDaily ismeretterjesztő hírportálon.

"Az emberek már egészen fiatalon elkezdik megfigyelni és elsajátítani a nemi szerepeket, és akár annak a következményeit is megtapasztalhatják, ha szembe mennek a társadalmi elvárásokkal" - mondta Grijalva, hozzátéve, hogy a nőket gyakran éri heves kritika azért, ha agresszíven vagy parancsolóan viselkednek, éppen ezért a férfiakhoz képest rájuk nagyobb nyomás nehezedik annak tekintetében, hogy elnyomják a nárcisztikus megnyilvánulásaikat.

A szakemberek szerint további kutatásokra van szükség a felsorolt nemi különbségekhez hozzájáruló társadalmi, kulturális vagy biológiai tényezők feltárásához. 

 

MTI

Címkék: