Saját terminál várja majd az állatokat a reptéren

A VIP részleg mellett új szolgáltatást vezetnek be Amerikában, amelynek az állatok a haszonélvezői. 2016-ben nyitna a John F. Kennedy Nemzetközi Reptér állatváróterme, ahol saját orvos, kennel és madárház várná utazni vágyó kedvenceinket.


A VIP részleg mellett új szolgáltatást vezetnek be Amerikában, amelynek az állatok a haszonélvezői. 2016-ben nyitna a John F. Kennedy Nemzetközi Reptér állatváróterme, ahol saját orvos, kennel és madárház várná utazni vágyó kedvenceinket.

Ha ez a hír szélesebb körben is kiszivárog, lehet, hogy a költöző madarak is lecserélik eddigi utazási módjukat. De egyelőre még várniuk kell a jegyek megvásárlására, mert a Bárka névre keresztelt projekt csak papíron létezik. A nyitást 2016 elejére tervezik, eddigre épülne fel a haszon- és háziállatok szállítására szakosodó váróterem, mely 16500 nm kényelmet nyújt a messzire utazó állatoknak.

A tervek szerint a bárka felelne innentől az állatok légi és szárazföldi utaztatásáért, itt menne át az export-import, és a karantént is helyben biztosítanák, amennyiben szükséges. A 110 embernek munkát adó projekt célja, hogy megkönnyítse mind az állatok, mind az emberek számára az utazással járó stressz elviselését. A háziállatokra a Paradise 4 Paws kennelek kényelme vár, a madarakat külön madárházba helyezik el, és a felmerülő egészségügyi problémákat szakavatott orvosi gárda felügyeli, amely csak az utazók igényeit látja el.

Az állatokat maximális kényelem várja a teremben, de már az őket szállító járművek is klímaberendezéssel lesznek ellátva, hogy a lehető legjobb feltételeket nyújtsák számukra. A világ első állattermináljának építése előreláthatólag 45 millió dollárt emészt majd fel, és már toborozzák a reménybeli dolgozókat is, hogy minél hatékonyabban működhessen ez a modern bárka. Szerencsére ide nem csak párosával lehet majd bejutni.

 

Címkék: