Bemutatták az iPhone új ellenfelét!

Az év legjobban várt Androidos okostelefonja bemutatkozott. A Galaxy S5 ujjlenyomatolvasót kapott, írisz-szkennert nem.


Az év legjobban várt Androidos okostelefonja bemutatkozott. A Galaxy S5 ujjlenyomatolvasót kapott, írisz-szkennert nem.

A Samsung Galaxy S5 5,1 colos, 1920×1080 pixeles, Super AMOLED kijelzővel rendelkezik. Előlapi kamerája 2 megapixel, hátlapi 16 (az S4-es modellben 13 volt). Videóban is erős, a Full HD-t sutba vágva rögtön 4K-s, 30fps-es videót rögzít.

A szuperkütyüt egy négymagos, 2,5 GHz-es processzor hajtja, melyhez 2 GB RAM és 16, illetve 32 GB háttértár társul. A legújabb, 4.4.2-es Android fut rajta, súlya 145 gramm, ezen kívül egy elég szép teljesítményű, 2800 mAh-es akksit kapott, mely 390 óra készenlétet ígér.

A legnagyobb újítás az elsőként az iPhone 5S-ben bemutatott ujjlenyomat-olvasó, mely a Samsung készülékében is a Home gombban bújuk meg, de az Apple-lel ellentétben az S5-ön végig kell húzni az ujjunkat, nem pedig odatartani. Ezen kívül a hátlapi kamera alatt egy pulzusmérő szenzor is helyet kapott.

Ami a külsejét illeti: nem sokat alakítottak rajta. A sarkok kevésbé vannak lekerekítve, hátlapja pedig (a képek alapján) masszívabb anyagból készültek. Az S5 négy színben érkezik: fekete, fehér, kék és arany. Burkolata csepp- és porálló, ami azt jelenti, hogy állítólag 30 percig kibírja egy méteres vízben.

A Samsung Galaxy S5 magyarországi megjelenése április 11-ére várható.

eredeti cikk: VIDGET

Címkék: