A Tesla Motors új elektromos autója forradalmasíthatja a piacot

  • írta:
  • 2014.07.25

A Model III névre keresztelt autó mintegy 11 millió forintba fog kerülni és az első működő példányt két év múlva nézhetjük meg. A cég célja, betörni az autópiac minden szegmensébe.


A Model III névre keresztelt autó mintegy 11 millió forintba fog kerülni és az első működő példányt két év múlva nézhetjük meg. A cég célja, betörni az autópiac minden szegmensébe.

A Tesla Motors egy amerikai cég, melynek eltökélt szándéka, hogy elektromos autóikkal átformálják a vezetési és vásárlási szokásainkat. Model S (képeinken) autójukkal a high-end piacot már meghódították, tavaly ebből a modellből 25 ezret adtak el.

A Model III-mal az a tervük, hogy tömegek számára is elérhetővé tegyék a jó teljesítményű, környezetbarát autókat. Felszereltség és teljesítmény tekintetében a BMW 3-as sorozatával és a Mercedes-Benz C-osztályával kívánnak versenyezni, várhatóan 11 millió forint körüli árral.

Az egy töltéssel 321 kilométeres távot teljesítő Model III gyártásához egy olyan hatalmas akkumulátor gyárat létesítenek, mely 2020-ra képes lesz támogatni az évi félmillió autó előállítását. Ekkora mennyiséggel már valóban nem csak a luxus kategóriában kívánnak területet szerezni. Ha tervük sikerül, akkor végre levetkőzhetik magukról az „úttörő” jelzőt, és beléphetnek a mainstream autógyártásba.

Címkék: