Determinált nőiesség?

• írta: Spatrend Online
• 2013.04.06

Egy kis történettel kezdem, ami tegnap délelőtt esett meg velünk. Kisfiam tüdőgyulladás után regenerálódik éppen, az elmúlt két hétben egyáltalán nem mozdultunk ki itthonról. Bevallom, rákaptunk gyerekkorom nagy kedvencére, a Kisvakondra. Mindennap megnézünk belőle két-három rövid részt. Így történt ez tegnap is, bekuckóztunk a kanapéra, meleg tea, puha takaró, Kisvakond-DVD. A utolsó rész címe: Kisvakond és a születés. Ezt még nem láttuk.A sztori szerint kedvencünk barátai, Nyuszi Úr és Nyuszi Hölgy romantikus szerelembe esnek, és frigyre lépnek egymással. Hamarosan bekövetkezik a gyermekáldás, Nyuszi Hölgy pocakja egyre kerekedik. Kergetőzés közben Nyuszi Hölgy arca egyszer csak eltorzul, hangos jajgatásba kezd, Nyuszi Úr kétségbeesetten szaladgál fel s alá. Vajúdása nehéz és elhúzódó, a természet, úgy fest, csődöt mond szegény Nyuszi családnál, hívni kell a doktort, hogy segítsen. Kisvakond sietve érkezik orvosi bőröndjét lobogtatva, majd miután semmilyen praktika nem hozza meg a  kívánt eredményt, Nyuszi Hölgy pedig már rémesen szenved, Nyuszi Úr és Kisvakond minden erejüket összeszedve KINYOMNAK Nyuszi Hölgy hasából két szépséges Nyuszi Gyermeket. Innentől a történet happy end, teljes a boldogság.A videó közben lopva a fiamra sandítottam, mit szól vajon a premier plán Nyuszi Vajúdáshoz. Szerencsére egyelőre autós korszakban van, így csak annyit kérdezett, hogy ha siet Kisvakond, miért nem a piros kocsijával megy.Leszögezem, Kisvakondot egyébiránt imádom, de ezt a részt meglehetősen félresikerültnek tartom. Sajnos jól példázza azt a  tendenciát, ami oly jellemző napjaink nőiségfelfogására. Mindaz, ami dédanyáink idején még természetes folyamat, a női lét része volt, mára szenvedéssé, kínná, orvosi eseménnyé lett. Ezeket a programokat – mint azt ez az eset is bizonyítja – már egészen kiskorunktól kapjuk. Mire felnövünk, a mesék, játékok, Barbie babák – különös tekintettel a lecsatolható hasú terhes Barbie-ra –, női magazinok, reklámok, filmek stb. hatására olyannyira magunkévá tesszük ezeket az üzeneteket, hogy magunk is elhisszük, sőt, természetesnek tartjuk, hogy a női élet mérföldkövei (menstruáció,  terhesség,  szülés) nem a mi dolgunk többé, hanem az orvosoké.Kérdés, vajon jól van-e ez így, másik kérdés, hogy vajon mi az ára ennek, mit veszítünk? Hogyan reagál majd a testünk, ha már eleve fél attól, ami a nőiességgel, a női léttel jár? Lehet-e így ünnep a menstruáció, lehet-e életet meghatározóan csodálatos élmény a szülés, ahogyan régen volt? Úgy fest, inkább csak túlélni szeretnénk a nőiséget, mintsem megélni. Jól van ez így…?

Egy kis történettel kezdem, ami tegnap délelőtt esett meg velünk. Kisfiam tüdőgyulladás után regenerálódik éppen, az elmúlt két hétben egyáltalán nem mozdultunk ki itthonról. Bevallom, rákaptunk gyerekkorom nagy kedvencére, a Kisvakondra. Mindennap megnézünk belőle két-három rövid részt. Így történt ez tegnap is, bekuckóztunk a kanapéra, meleg tea, puha takaró, Kisvakond-DVD. A utolsó rész címe: Kisvakond és a születés. Ezt még nem láttuk.

A sztori szerint kedvencünk barátai, Nyuszi Úr és Nyuszi Hölgy romantikus szerelembe esnek, és frigyre lépnek egymással. Hamarosan bekövetkezik a gyermekáldás, Nyuszi Hölgy pocakja egyre kerekedik. Kergetőzés közben Nyuszi Hölgy arca egyszer csak eltorzul, hangos jajgatásba kezd, Nyuszi Úr kétségbeesetten szaladgál fel s alá. Vajúdása nehéz és elhúzódó, a természet, úgy fest, csődöt mond szegény Nyuszi családnál, hívni kell a doktort, hogy segítsen. Kisvakond sietve érkezik orvosi bőröndjét lobogtatva, majd miután semmilyen praktika nem hozza meg a  kívánt eredményt, Nyuszi Hölgy pedig már rémesen szenved, Nyuszi Úr és Kisvakond minden erejüket összeszedve KINYOMNAK Nyuszi Hölgy hasából két szépséges Nyuszi Gyermeket. Innentől a történet happy end, teljes a boldogság.

A videó közben lopva a fiamra sandítottam, mit szól vajon a premier plán Nyuszi Vajúdáshoz. Szerencsére egyelőre autós korszakban van, így csak annyit kérdezett, hogy ha siet Kisvakond, miért nem a piros kocsijával megy.

Leszögezem, Kisvakondot egyébiránt imádom, de ezt a részt meglehetősen félresikerültnek tartom. Sajnos jól példázza azt a  tendenciát, ami oly jellemző napjaink nőiségfelfogására. Mindaz, ami dédanyáink idején még természetes folyamat, a női lét része volt, mára szenvedéssé, kínná, orvosi eseménnyé lett. Ezeket a programokat – mint azt ez az eset is bizonyítja – már egészen kiskorunktól kapjuk. Mire felnövünk, a mesék, játékok, Barbie babák – különös tekintettel a lecsatolható hasú terhes Barbie-ra –, női magazinok, reklámok, filmek stb. hatására olyannyira magunkévá tesszük ezeket az üzeneteket, hogy magunk is elhisszük, sőt, természetesnek tartjuk, hogy a női élet mérföldkövei (menstruáció,  terhesség,  szülés) nem a mi dolgunk többé, hanem az orvosoké.

Kérdés, vajon jól van-e ez így, másik kérdés, hogy vajon mi az ára ennek, mit veszítünk? Hogyan reagál majd a testünk, ha már eleve fél attól, ami a nőiességgel, a női léttel jár? Lehet-e így ünnep a menstruáció, lehet-e életet meghatározóan csodálatos élmény a szülés, ahogyan régen volt? Úgy fest, inkább csak túlélni szeretnénk a nőiséget, mintsem megélni. Jól van ez így…?