3 pác, amit minden grillezőnek ki kellene próbálnia

Ha már unod a BBQ szószokat és szeretnél a paradicsomos, édes ízektől elrugaszkodni, akkor most jól figyelj. Bemutatunk 3 olyan pácot, amiben híre sincs a cukornak és a paradicsomnak, mégis remekül illenek a húsokhoz.


Kávés pác

A csirke, sertés vagy marha pácolásához is alkalmas kávés páchoz elég egy fél csésze kávé, persze tisztán, szigorúan ízesítés nélkül. Ehhez kell hozzákeverni a hagymát, fokhagymát, mustárt, sót, balzsamecetet és sót, hogy egy kellemesen füstös végeredményt kapj majd a húsok felszínén. Ha nem irtózol az édes ízektől, egy kis cukrot azért adhatsz hozzá. A kávés pácnál továbbá fontos a hőmérséklet. Ne a frissen lefőzött feketét használd, előtte hűtsd ki, mert a forró lé csak „megfőzné” a húst.

Görög pác

Az autentikus görög ízeket csalogathatod elő a húsból ezzel a páccal, ami enyhén savanykás a citromnak és enyhén édes az oregánónak köszönhetően. Plusz cukrot nem tartalmaz, de az ízlelőbimbókat így is megdolgoztatja. Minden húshoz remekül illik, de bárányhoz különösen ajánlható. Olívaolajhoz kell citromot, fokhagymát, oregánót adni egy kis sóval és már mehet is a húsra.

Tequilás poszáta pác

Éhezők viadala rajongóknak kötelező, de nem kell megijedni, a pác nem tartalmaz madarat. Egy étterem által kreált pácról van szó, innen a fantázianév, amiből azért a fő alkotóelemre is lehet következtetni. Igen, ez a tequila, amihez olaj, lime leve és héja, jalapeno és chili por, só, pici cukor és még egy kis alkohol kerül triple sec képében.

Címkék:

grill pácok